2024 március 28

Több ezer dollárral csökkenti az árakat a Tesla Kínában

A Tesla Inc. pénteken közölte, hogy lecsökkenti egyes modellek listaárát Kínában, miután egyre népszerűbbé válnak az elektromos hajtással szerelt járművek az országban. Decemberben éves szinten 45 százalékkal több elektromos jármű talált gazdára Kínában.

4-5 ezer dolláros kedvezményről van szó

Az amerikai elektromos autógyártó tájékoztatása szerint a Tesla Model 3 és a Tesla Model Y-ok érintettek az árcsökkentésben. Kínában a Model 3 listaára 5240 dollárral kedvezőbb lesz, míg a Model Y indulóárát 4220 dollárral csökkentette a Tesla. Az autógyártó már a hónap elején is szállítási kedvezményekkel és biztosítási akciókkal próbálta növelni a kínai eladások számát.

Ennek ellenére nem fogytak olyan jól a Teslák Kínában

Tegnapi cikkünkben is beszámoltunk róla, hogy a China Passenger Car Association által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy tavaly decemberben kevésbé voltak népszerűek a Tesla autói Kínában. Az elektromos autógyártó kevesebb Kínában gyártott Teslát szállított le 2022 decemberében, mint 2022 novemberében, vagy mint 1 évvel korábban, 2021 decemberében.

A friss adatok szerint a Tesla decemberben 55 796 darab elektromos autót szállított le újdonsült tulajdonosaiknak, ami 44 százalékos visszaesést jelent a novemberi 100 291 kínai leszállításhoz képest, éves szinten pedig 21 százalékos a csökkenés mértéke. A Tesla legnagyobb kínai riválisa, a BYD 234 598 darab elektromos járművet értékesített Kínában tavaly decemberben, ezzel a BYD került a lista élére.

2022 egésze során a Tesla 50 százalékkal több elektromos járművet gyártott le a sanghaji „gigagyárban”, mint 2021-ben. Azonban a Tesla számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, a romló gazdasági kilátások és a szárnyaló infláció mellett a kínai koronavírus helyzet is megnehezítette a helyzetet. A Reuters beszámolója szerint a Tesla decemberben ideiglenesen felfüggesztette a sanghaji üzemében a termelést, és januárban is csökkentett termeléssel fog üzemelni a gyár.

A globális szállítási számok is az előzetesen vártnál gyengébben alakultak

Hétfőn este a Tesla bejelentette, hogy 2022 negyedik negyedévében globálisan 405 278 darab elektromos autót szállított le újdonsült tulajdonosaiknak. Ezzel 2022 egészében összesen 1.31 millió Teslát értékesített a gyártó világszerte, ami éves szinten 40 százalékos növekedést jelent. Ez a szám rekordot jelent a Tesla történelmében, azonban a Wall Street-i elemzők előzetes várakozásai 420-425 ezer darabos negyedik negyedéves szállítási számokról szóltak.