2024 május 10

Jelentős EV beruházásra készül a Jaguar Land Rover

Tetemes EV beruházás: A Jaguar Land Rover szerdán bejelentette, hogy 15 milliárd fontot tervez elektromos járművek fejlesztésére és gyártására költeni.

A Tata Motors tulajdonában álló Jaguar Land Rover Automotive szerdán jókora EV beruházást harangozott be. Az autógyártó az elkövetkező 5 év alatt mintegy 15 milliárd fontot fog elektromos járművek fejlesztésére és gyártására költeni.

Az autógyártó azt is nyilvánosságra hozta szerdán, hogy az Egyesült Királyságban található Halewood-i gyárát teljesen elektromos gyártóüzemmé alakítja át. A következő generációs Jaguar Land Rover modellek elektromos hajtást fognak kapni.

A halewoodi üzemben készül majd a vállalat első tisztán elektromos meghajtással szerelt Range Rover modellje, amely a tervek szerint 2025-ben érkezik. A közeljövőben 3 új elektromos Jaguar is érkezni fog, az első egy négyajtós GT modell lesz. Az elektromos Jaguart Solihullban gyártják majd (szintén Nagy-Britannia) és a Range Roverhez hasonlóan ez a modell is 2025-ben jelenhet meg először az utakon.

Jaguar autó
(www.shutterstock.com)

Az autógyártó „Reimagine” névre keresztelt stratégiája a Jaguar Land Rover-t 2030-ra modern luxusautó-gyártóként pozícionálja újra. A gyártó az elektromos autózást fogja előtérbe helyezni. A JLR lépéseket tesz azon pénzügyi céljai felé is, hogy a 2025-re pozitív nettó cash-pozíciót érjen el. – olvasható a vállalat sajtóközleményében.

A Jaguar Land Rover a közelmúltban hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves pénzügyi eredményeit. Az autógyártó eladási számai tovább nőttek a negyedik negyedévben és az év egészére nézve is. A növekvő eladások a chiphiány és egyéb ellátási láncból fakadó nehézégek fokozatos javulását tükrözik.

Forrás: Teletrader

Borítókép: Shutterstock