Az arany kedden 13 dollárral, 1660USD/uncia szintig emelkedett.
ARANYVÉLEMÉNY
A mai napon az aranyárat egyre inkább befolyásoló tényezőként, szemügyre kell vegyük az adósságplafon problémáját.
Még az ünnepek között a most megszűnő Obama adminisztráció pénzügyminisztere ( Treasury Secretary), Timothy F. Geithner bejelentette, hogy a költségvetés rövidesen eléri a törvényben felső határként megengedett eladósodás mértékét (amit a köznyelv adósságplafonként emleget), és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Egyesült Államok fizetőképességét megőrizzék. Ő mindenesetre bejelentette, hogy január végével elhagyja pozícióját. Ez azt jelenti, hogy Geithner nem lesz Obama főtárgyalója sem az adósságplafon, sem a költségvetési szakadékkal kapcsolatos kérdésekben.
2011 nyarán a republikánusok első alkalommal fenyegettek azzal, hogy nem emelik meg az USA államadósságának adósság felső határát és ezzel kikényszerítették a nemzeti adósság leminősítését, a párt tagjai közül elenyészőnek tekintették tetteik következményeit.
Az adósságplafon megemelése nem lehet automatikus, mondta Marco Rubio, Florida szenátora, mert akkor a kormány egyszerűen fizetheti a számára fontosabb kötelezettségeket, mint a társadalombiztosítás, míg megkerülheti a egyéb kötelezettségeit, mint például az állami alkalmazottak bérei. A szenátus egyes szélsőséges tagjai ragaszkodtak annak hangsúlyozásához, miszerint Obama első elnöki ciklusa idején túl sok a veszélyes lépést tett azzal, hogy egyszerűen előtérbe helyezte az ország szükségleteit, és lezárta a kevésbé döntő jelentőségű kérdéseket.
“Olyan ember kezébe akarjuk letenni a teljes bizalmunkat és hitelességünket, aki úgy tudja kezelni az adósságunkat, hogy ne kelljen aggódnunk miatta”-hangsúlyozták.
Ez akkoriban sem hangzott túl ésszerűnek, most azonban különösen értelmezhetetlen álláspont, amikor az USA belép egy újabb adósság-limit küzdelembe. Normál működés feltételezésével a határt nyilván meg kell emelni, mivel a kormány nem lenne képes kifizetni a számláit. A hitelpiacokat nem érdekli, mely kötelezettségekkel marad el az állam. Amennyiben nem fizeti teljes összegben kötelezettségeit, Washington aláásná a bizalmat, amely szükséges ahhoz, hogy a hitelezők megvásárolják az államkötvényeket.
Egyáltalán nem egyértelmű, hogy Obama elnöknek az alkotmányos joga lenne arra, hogy megválogassa, mely hitelezők részére fizet, és melyeket utasít el. Tegyük félre a kérdést, és feltételezzük, hogy úgy válogathat a kifizetendő számlák között, mint egy magyar kisvállalkozó. Ha a külföldi hitelezőket fizeti ki, mondjuk a társadalombiztosítás címzettei, a Medicare orvosai és a légi irányítók előtt, talán elháríthat egy nemzetközi káoszt vállalva azt, hogy az USÁ-ra szabadít egy belföldi zűrzavart.
Mégis, számos republikánus még mindig nem érti, mi forog kockán. Többen arra hivatkoznak, hogy hiába emelik meg az adósságplafont, az egyszerűen azt eredményezi, hogy a jövőben újra elérik a most megemelt limitet, ami miatt leállhat a kormányzat.(Amit esetleg megtapasztalhat az adósságplafonnal kapcsolatban, ha a jelenlegi felső határt elérik, és a jelenleg érvényes kiadási megállapodás kifut 2013.március 27-én.)
„Szükséges lehet egyes kormányzati programok részleges leállítása annak érdekében, hogy biztosítsa az ország hosszú távú fiskális jólétét”-írta John Cornyn, Texas szenátora a közelmúltban. Az új texasi szenátor, Ted Cruz is folytatja elődje értelmezését: szükséges a „részleges kormány leállás.” Pat Toomey, Pennsylvania szenátora viszont igen rossznak tartaná, ha néhány nemzeti parkot bezárnának vagy ott nem nyírnák le a füvet.
Ezek a megfogalmazások kényszerképzetnek hangzanak, és csak a nyilvánosságnak születnek, mint egy újabb felállás előjátéka, ahol mindkét fél felkészül a politikai csatára. Végül is egyszerű makacsságot leplez. Alapvetően arra kell figyelni, – a szegényeknek a segély esetleges elmaradása, a szövetségi állam beszállítói számlái ki nem fizetése vagy az állampapírok és kincstárjegyek tulajdonosai részére történő törlesztés elmaradása – vagyis, a kormányzat leállása államcsődöt jelent, ami sokkal rosszabb, minthogy egy nagy múltú, befolyásos politikai párt abban legyen érdekelt, hogy ez megtörténjen.
Ez a helyzet azonban kedvezően hat a dollárból történő esetleges aranybefektetéseknek.
Az arany szempontjából figyelembe kell venni, hogy most kezdődik a nagyobb részvénytársaságok beszámoló- időszaka, amely becslések szerint szomorúra sikerülhet, mivel a harmadik negyedévi realizált nyereségek várhatóan 0,9 %-kal alacsonyabbak lesznek a negyedik negyedévi adatokban. Így a figyelem és a tőke a részvényekből az árucikkek felé is mozdulhat.
Az ázsiai aranypiacra tekintve látható, hogy sokan készülnek a holdújévre, amely hagyományosan jelentős aranykeresletet okoz. Mind Singapúrban, mind Hong Kongban nagy készletek eladásában reménykednek, mivel a nemesfémforgalom az előzetes adatok szerint a negyedik negyedévben mind Kínában, mind Indiában megemelkedett. A keddi áremelkedés is az ázsiai piacról terjedt át, de a lenti grafikon tanúsága szerint egész napon át emelkedett.
ARANYÁRTÁBLÁZAT
Napi aranygrafikon
Heti aranygrafikon
Havi aranygrafikon
EUR/USD devizapáros alakulása
A keddi napon az euró gyengült a dollár erősödött. Nézzük az aranyármozgás összetételét:



