2024 április 18

Alulfejlett a biztosításpiacunk

Az idén 20 éves szakmai szervezet konferenciáján több mint négyszáz biztosítási vezető, és több mint kétszáz független alkusz vesz részt.

Az elnök kiemelte, hogy a személyes ügyfélkapcsolatban fontos szerepük van a független alkuszoknak, akik a sűrű információhalmazban az ügyfelet segítik. Élen jártak az internetes értékesítés megteremtésében is, de ezen a területen Papp Lajos fiaskónak minősítette azt a helyzetet, amit – a biztosítókkal közösen – a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás területén a nagy díjeséssel kialakítottak.

Az alkuszok feladata a mai piacon az, hogy – az elérhető árú – kockázati életbiztosításokkal védjék ügyfeleiket és családjaikat – húzta alá Papp Lajos. Úgy vélte, hogy a befektetési jellegű életbiztosításokra nagyrészt elfogyott a lakosság megtakarítása.

Az ügyfelek az alkuszokban csak azt látják, hogy képesek csökkenteni a biztosítási díjakat, pedig ennél fontosabb, a személyes tanácsadás – mutatott rá. Holott – tette hozzá – az alkuszok nemcsak az értékesítésben, hanem a nyilvántartások vezetésével és a kárrendezésben való részvétellel is a biztosítók rendelkezésére állnak.

Turcziné, Pálos Anna, a szövetség főtitkára ismertetése szerint a FBAMSZ tagjai 1 milliárd 459 millió forint életbiztosítási jutalékbevételre tettek szert a múlt évben, ennek 29 százaléka az AXA, 23 százaléka a CIG, és 13 százaléka a Generali biztosítóktól származik. A 12,8 milliárd forint nem életbiztosítási jutalékbevételnek pedig negyede az Allianz, 23 százaléka a Generali, míg 11 százaléka az Uniqa biztosítóktól származik.

A konferencián átadták – négy kategóriában – a FBAMSZ díjait a biztosítóknak. Az első helyezett a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítás területén az Aegon Magyarország, a személybiztosításban az Uniqa, a gépjármű-biztosítás területén pedig a Generali-Providencia.