Sötét mód ikon
2026 július 23
Akkor most mi lesz az arannyal?

Akkor most mi lesz az arannyal?

Az aranyra sokan mint biztos menedék jellegű befektetési formára tekintettek, hiszen nincs menedzsmentje, nem kell megfelelni a tulajdonosok felé, ha hihetünk a bányatársaságok adatainak, akkor ráadásul fogyóban van, egyre kevesebb lesz, így várhatóan az értéke is egyre inkább nőni fog.

Ez a befektetés aranyat ér

Ha megnézzük az év végi zárásokat, akkor láthatjuk, hogy a 2001-es óta az arany mindig pluszos évet zárt, így ettől az időtől a kereskedők joggal gondolhatták, hogy ez a befektetés aranyat ér.

arany_solar

Érdemes azért végig gondolni, hogy az utóbbi évek eseményei miként befolyásolták az arany mozgását. A 2008-as válság kirobbanása után az arany esésnek indult a részvénypiacokkal, majd a menekülési stratégiaként elkezdett emelkedni az ára a részvénypiacról kiáramló pénzek átcsoportosításának hatására.

Ezt követően a QE program indulása adta meg a következő lökést az árfolyam emelkedésének, hiszen a dollár gyengítés és inflációs várakozás mind az arany emelkedését segítette. Azonban a QE 3 indulásakor már tudni lehetett, hogy a várt inflációs hatás elmarad, így a befektetők komoly realizálásba kezdtek.

arany_stanard_130924Le vagy fel mozdul az ár?

A jelenlegi helyzet nem kedvez az arany árfolyamának, hiszen a FED csökkenti illetve majd egyszer várhatóan leállítja a QE programot, ami dollár erősödést von inkább magával, az erősödő dollár pedig nem barátja az arany emelkedésének. Nem beszélve arról, hogy a részvénypiacok csúcsokon járnak, így az kedvezőbb hozammal kecsegtet a kisbefektetői szférában, ráadásul, véleményem szerint, az aranyba nagyon sokan be vannak ragadva, így ha emelkedés is lenne, 1400 környékén már valószínűleg beindulnának az eladások.

Mindent egybe véve, a részvénypiacok emelkednek, a menedék jelleg most nem hat. A dollár inkább erősödik a QE leállásával, inflációs hatás nincsen, egy dolog maradt, a negatív kamat. Amíg az emberek lekötött pénzükre negatív vagy minimális kamatot kapnak, addig érdekes lehet számukra az arany, mint befektetés, de felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben az arany felé mozdulnak-e, hiszen az arany év/év alapon több, mint 20%-ot esett, az S&P viszont több, mint 20%-ot emelkedett.

Rövidtávon persze egyszerűbb lehet a kép. Az arany emelkedését segítheti, ha például a mai FED kamatdöntésnél nem beszélnek a tapírról, vagy Yellen kijelenti, hogy nincs további csökkentés, az arany egyből ugrik majd egy 30 pontot. Így aki nem 1800-as arany árfolyamot vár, az tarthat long pozíciót.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.