A részvénypiac elmúlt heti – január 4. és január 8. közötti – forgalma 44,292 milliárd forint volt, szemben az előző heti, négynapos kereskedésben elért 10,459 milliárd forinttal.
Hétfőn negatív volt a nemzetközi hangulat, de ez csak mérsékelten hatott a BUX-indexre, az árfolyamcsökkenés Budapesten enyhébb volt. Az alacsony, 4,9 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények mínuszban zártak, az év első kereskedési napján eladói nyomás volt.
Kedden is felülteljesített a BÉT a nyugat-európai tőzsdékhez képest. A forgalom felét az OTP adta, de a Richter részvényei is jól forogtak, jelentősen emelkedett az árfolyamuk.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A magyar börze szerdán – az előző napokhoz hasonlóan – felülteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest. Csak a magyar és az osztrák tőzsde zárt szerdán pozitív tartományban Európában.
Csütörtökön a BUX nem tudta megismételni az előző napok jó teljesítményét, az index csaknem 1,7 százalékot esett a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban. A nap vesztese az addig „jó formában lévő” OTP-részvény volt, a bankpapír több mint 3 százalékot veszített értékéből. A Mol részvényei több mint 2 százalékkal gyengültek. A tőzsde forgalma csütörtökön volt a legnagyobb, csaknem 15 milliárd forint.
Pénteken a BUX pozitív eredménye elsősorban a Richter-papírok több mint 3 százalékos és az OTP-részvények mintegy 2 százalékos emelkedésének köszönhető. A hét utolsó kereskedési napján 10,4 milliárd forint értékben forogtak a papírok a BÉT-en.
Így teljesítettek a héten
Az OTP 5897 forinton zárta a hetet, ez 103 forinttal, 1,72 százalékkal alacsonyabb az előző heti záró áránál. A Mol az előző heti záráshoz képest 2,14 százalékkal gyengült, 13 950 forintot ért pénteken záráskor. A Magyar Telekom 0,25 százalékos gyengülést szenvedett el, és 405 forintra csökkent az árfolyama. A Richter-részvények értéke 4,38 százalékkal 5739 forintra erősödött. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,45 százalékkal 1640,37 pontra nőtt a héten.