Sötét mód ikon
2026 július 23
A tavalyihoz hasonló lesz az idei haltermés

A tavalyihoz hasonló lesz az idei haltermés

Lévai Ferenc közölte: a haltermelést főként a Dunántúlon
rendkívül megnehezítette az időjárás, mert a kora tavaszi
csapadékos időben csúsztak a lehalászások, a nyári nagy hőség pedig
a ragadozóállományt tizedelte meg. Emellett Horvátországból nagy
mennyiségű, olcsó, édesvízi halat hoztak be az országba. A
szomszédos országból származó hal ára azért rendkívül alacsony,
mert ott a haltenyésztéssel foglalkozó gazdaságok nemzeti forrásból
jelentős támogatást kapnak, ráadásul a jobb éghajlati feltételek
miatt hosszabb a tenyészidő. Emiatt Magyarországon nyáron esett a
hal ára, ami nagymértékű veszteséget okozott a hazai termelőknek –
mondta a vezérigazgató.

Az értékesítési, gazdálkodási nehézségek arra sarkallták a
haltermelőket és az ágazati szakmai szervezeteket, hogy saját
kezükbe vegyék az értékesítést. A halászati vállalkozásoknak egyre
több helyi értékesítési pontra (helyi halboltok, kis feldolgozók,
piacok) van szükségük az országban, és fontos a közösségi marketing
tevékenység élénkítése is – fogalmazott.

Utóbbi eredményeként – amely egybeesik a belföldi
halfogyasztást ösztönözni kívánó kormányzati szándékkal is – jön
létre az idén először közvetlenül karácsony előtt az első
magyarországi termelői halpiac Karácsonyi halvásár néven
Budapesten. A rendezvényt a Magyar Vasúttörténeti Parkban, a Tatai
úton tartják december 18-20. között.

A helyszínen nemcsak vásárolni, kóstolni és fogyasztani lehet a
halat, hanem tanulni is lehet a halételkészítést. A termelők
mellett halászcsárda, halbüfé és látványkonyha is működik a vásáron.

Így a vásárlók nemcsak a kereskedelmi árnál olcsóbban juthatnak
hozzá a halakhoz, hanem a termelőkkel is személyesen
találkozhatnak. A magyarok ugyanis az év végi ünnepek során
fogyasztják el az éves halmennyiség 40 százalékát. A fejenkénti
fogyasztás Magyarországon évente mintegy 4-5 kilogramm közötti,
amely lényegesen alacsonyabb a 18 kilogramm körüli uniós átlagnál.
Még mindig a ponty a legnépszerűbb hal Magyarországon, de már
sokan keresik a harcsát, a csukát valamint a süllőt is, illetve a
feldolgozott termékeket is. A halárak az idén nem változnak a múlt
évihez képest, egy kilogramm élő ponty ára a vásárlás helyétől
függően 800-1200 forint között mozog az országban, míg ugyanezen
termék feldolgozott formájáért 1200-1500 forintot kérnek – mondta
Lévai Ferenc.

A vezérigazgató közölte: az Aranyponty Zrt. idei árbevétele
mintegy 800 millió forint lesz, hasonló a múlt évihez.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.