Sötét mód ikon
2026 július 22
A padlóról rángatta fel Obama a gazdaságot

A padlóról rángatta fel Obama a gazdaságot

Obama pont a 2008-as válságkor került pozícióba és a makroszámokat megnézve látszólag sikerrel is kezelte a krízist. Ám a dolgok mögé pillantva az látszik, hogy a válságkezelést követően nem tett rendet igazán maga után – fejtegette Obama nyolc évét Pogátsa Zoltán közgazdász.

Két időszak határán
Donald Trump új amerikai elnök pénteki beiktatása és beszéde után Barack Obama eddigi elnök és családja helikopteren elhagyta az amerikai fővárost.

Így látja a világot

Az amerikai külpolitikát védte az ENSZ-ben Barack Obama, miközben több országot bírált, különösen élesen Oroszországot.

Az Egyesült Államok elnökeként Obama utolsó beszédét mondta el az ENSZ-közgyűlés kedden megnyílt ülésszakán. Az elnök hosszan beszélt, mintegy mérleget is vonva nyolc évig tartó kormányzásáról.

Erre számíthatunk idén

Az ipari fémek és az energiahordozók teljesítményének köszönhetően 2016-ban hat év óta először mutatott nyereséget a Bloomberg árupiaci indexe. Ahhoz, hogy ez a teljesítmény 2017-ben is megismétlődjön, több akadályt is le kell győzni. Az USA-ban a piac árgus szemekkel figyeli minden lépését, amelyet az Egyesült Államok gazdaságának növekedése érdekében tesz.

Bár Trump sikeres lehet a növekedési politika prezentálásában, a kereskedelmi háború kockázata – különösen Kínával – árthat a nemzetközi növekedésnek és az árupiaci keresletnek – mutat rá Ole Sloth Hansen, a Saxo Bank árupiaci elemzője.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.