15 perces
27600-at súrolta a BUX árfolyama tegnap reggel, a legtöbb blue chipnél érkező korrekció azonban az indexet is lefelé indította, végül minimális gyengüléssel zárt 27400-nál. Egyelőre tehát csak mérsékelt napon belüli korrekciót jelent a pihenő, a korábbi lokális csúcs szignifikáns leküzdése azonban még elmaradt. Ha csúcsaik közelében tudnak konszolidálni a hazai papírok, az jelezheti a felkészülést a következő emelkedő körre, amivel már tartósan is 27400 fölé kerülhetne az index. A rövidtávú technikai kép érdemben a 27000 alá zárással sérülne meg, ami a néháyn hetes emelkedő trendvonalt is veszélybe sodorná.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
A 27400 lokális csúcsnál maradt a hazai index, tartósan nem tudta maga mögött hagyni ezt a szintet egyelőre, napon belül sikerült csak följebb szúrnia. Az így kialakult doji akár aggodalomakat is okozhat, a legutóbbi fordulatot is egy ilyen gyertyaalakzat előzte meg, érdemes tehát figyelni a mai nap során, hogy érkezik-e megerősítés vagy újabb fordulós jelzés. Az indikátorok még a bullish irányt preferálják, a technikai kép tehát nem fest rosszul, de a további emelkedéshez meggyőzően kéne átvinni a 27400-as szintet.
