A Habitat for Humanity Magyarország idén hatodik alkalommal készítette el éves jelentését a magyarországi lakhatási szegénységről – ilyen formában talán utoljára. Idén először kért ugyanis költségtérítést közérdekű adatigényléseinkre reagálva több állami intézmény.
Bár volt olyan szerv, amelyik helyt adott a szervezet méltányossági kérelmének, az idei jelentésben nem tudtak beszámolni például arról, hogy hány honfitársunk lakhatási biztonsága sérül hiányzó vagy szabálytalan lakcímkártyája miatt, nem tudták vizsgálni a CSOK-támogatások felhasználásának területi eloszlását, és csak részben tudjták elemezni a költségvetés 2016-os tényleges, lakhatással összefüggő kiadásait.
A legszegényebbeknek kevesebb jutott
Bár 2016-ban nagy figyelem és a korábbi évekhez képest jelentős központi költségvetési források irányultak a hazai lakhatási helyzet fejlesztésére, ezek főleg a közép-, és felsőközéposztály saját lakáshoz jutását támogatták.
Míg a megelőző évben a költségvetés lakhatási célra tervezett kiadásainak kétharmada irányult nem szociális alapú támogatásokra, a tavalyi évre ez az arány már több mint háromnegyedre nőtt. Ha az idei és a következő évre tervezett költségvetések számai nem változnak, a szociálisan célzott központi lakhatási támogatások a lakhatási költségvetés kevesebb mint 10 százalékát fogják kitenni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Eközben a devizahitelesek lakásvesztését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő hamarosan kimeríti lakásvásárlásra fordítható keretét és nem világos, hogy mi lesz azzal a 45 ezer nemteljesítő jelzáloghiteladóssal, akik az MNB elemzése szerint súlyos fizetési problémákkal küzdenek, és vélhetően más módon nem kezelhető a tartozásuk.
Nincs egységes rendszer
A normatív lakásfenntartási támogatás megszüntetése után a mindössze 3 milliárd forintos keretből működő szociális tüzelőanyag-támogatás a legjelentősebb lakásfenntartási célú támogatási forma.
Problémát jelent ugyanakkor, hogy a támogatást az egyes önkormányzatok nem a fával és szénnel tüzelő háztartások számának, hanem a közfoglalkoztatottak és a 80 évnél idősebbek számának arányában kapják meg. Az önkormányzatok ráadásul saját feltételrendszerük szerint oszthatják ki a támogatást és nem egységes rászorultsági feltételek szerint. Ezzel is összefügg, hogy az igazán rászoruló megyékben csak alacsony összeg jut egy támogatottra.
Elképzelhető, hogy a lakáspolitika új korszakát jelzi a nemzeti otthonteremtési közösségek életre hívása, amelyben a tagonként 3-4,5 millió forintos állami támogatás a törvény által engedélyezett egyetlen szervező cég magas szervezési díjait fedezi, ám nem világos, hogy a konstrukció a tagok egy jelentős része (és legfőképpen a társadalom) számára miért előnyös.
„Összességében a tavalyi és az idei év lakáspolitikai változásai az eddiginél sokkal aránytalanabb és igazságtalanabb lakástámogatási rendszer irányába mutatnak, amelyben a szociálisan célzott lakhatási támogatások már csak kevesebb mint egytizedét teszik ki a lakhatásra fordított közpénzeknek.” – monda el Kováts Bence, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa.
A teljes jelentés ezen a linken elérhető.
