Sötét mód ikon
2026 július 23
A legnagyobbak kerültek az EU célkeresztjébe

A legnagyobbak kerültek az EU célkeresztjébe

Margrethe Vestager kijelentette, hogy olyan nagyvállalatok ellen indítanának vizsgálatokat, mint az Apple, a Starbucks és a McDonald’s, erről már a tavasz folyamán döntés születhet. A megállapodások ugyanis megengedhetetlen diszkriminációt tartalmazhatnak a vállalkozások ösztönzése érdekében, ezért fontos annak megállapítása, hogy a támogatások az uniós előírások határain belül maradnak-e.

A versenypolitikáért felelős biztos megjegyezte: ezek a vállalatok visszautasítják a titkos adómegállapodásokra vonatkozó vádakat, ugyanakkor Hollandiában a Starbucksnak a múlt év októberében kellett visszafizetnie 30 millió euró (nagyjából 9,3 milliárd forint) adótartozást.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A közeljövőben pedig az Apple kényszerülhet nagyobb összeg kifizetésére Írországban, és az Amazon is az unió célkeresztjében van luxembourgi adómegállapodásai miatt.

Margrethe Vestager megemlítette a Google és a brit adóhatóság között létrejött 130 millió angol fontról szóló (nagyjából 53 milliárd forint) egyezséget is, amelyről az internetes cég azt állítja, hogy minden helyi adózási szabályozásnak megfelel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.