A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom, az árhatások kiszűrésével, 2,8 százalékkal növekedett tavaly augusztushoz képest. Elemzők 3,2 százalékos emelkedésre számítottak a júliusi, ugyancsak 2,8 százalékos növekedés után.
Íme, a pontos számok
A kiskereskedelmi forgalom nominálisan – árhatások kiszűrése nélkül – 4,7 százalékkal nőtt augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly és idén augusztusban is 27 napon voltak nyitva az üzletek. Naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 0,4 százalékkal, nominális értéken pedig 0,1 százalékkal csökkent augusztushoz képest.
Elemzők 0,5 százalékos havi reálnövekedésre számítottak a júliusi 1,2 százalékos visszaesés után. A vártnál kisebb éves növekedés kissé lehűti azokat a reményeket, hogy teljes gőzzel folytatódik a gazdaság fogyasztás által vezérelt növekedése.
Az adatokkal egybecseng a GfK piackutató intézet felmérésének csütörtökön közzétett eredménye, amely arról tanúskodik, hogy a német fogyasztók kissé borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat. A jövedelmi várakozások és a fogyasztási hajlandóság is visszaesett enyhén, bár a fogyasztók továbbra is arra számítanak, hogy a német gazdaság stabilan növekszik ősszel.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A robusztus gazdasági növekedést és a fogyasztók költekezési hajlandóságát ugyanakkor jól tükrözi, hogy az idei év első nyolc hónapjában a német kiskereskedelmi forgalom, árhatások kiszűrésével, 3,0 százalékkal, az árhatások kiszűrése nélkül pedig 4,8 százalékkal bővült a tavalyi év azonos időszakához képest. Az adatok hónapról hónapra erősödtek.
Mi a helyzet a munkanélküliséggel?
A német munkaügyi hivatal pénteken közölte, hogy a munkanélküliek száma szeptemberben, a szezonálisan kiigazított adatok szerint, 23 ezerrel, 2 millió 506 ezerre csökkent. A munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal, 5,6 százalékra esett, Németország újraegyesítése, 1990 óta a legalacsonyabb szinten áll. Augusztusban és az azt megelőző három hónapban 5,7 százalékon stagnált a munkanélküliség.
A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy ötezerrel csökken a munkanélküliek száma szeptemberben, és a munkanélküliségi ráta pedig 5,7 százalékon marad.
Szezonális kiigazítás nélkül számolva 96 ezerrel, 2 millió 449 ezerre süllyedt a regisztrált munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 5,5 százalékra esett az augusztusi 5,7 százalékról. Az egy évvel korábbihoz képest 159 ezerrel volt kevesebb a regisztrált munkanélküliek száma szeptemberben.
A szövetségi statisztikai hivatal által ugyancsak pénteken közölt adatok arról tanúskodnak, hogy augusztusban tovább nőtt a foglalkoztatottság Németországban. Hozzávetőleg 44 millió 314 ezer munkavállalót foglalkoztattak a német gazdaságban, ami az újraegyesítés óta a legmagasabb szám.
Tavaly augusztushoz képest 687 ezerrel, 1,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. A munkanélküliek száma 1,6 millió volt, 171 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban.
Angela Merkel német kancellár azt ígérte a szeptember 24-i országos választást megelőző kampányban, hogy újraválasztása esetén tovább dolgozik azért, hogy 2025-re elérjék a teljes foglalkoztatottságot, ami lényegében a munkanélküliségi ráta 3 százalék alá történő leszorítását jelenti.