2024 október 12

145 millió jut a büdzséből a Magyarság Házának

Egyúttal felhívják az államháztartásért felelős minisztert, hogy a 2013. évi központi költségvetési törvény Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében biztosítsa a Magyarság Háza kialakítására, valamint egyéb járulékos felújítására szükséges további 723 millió forintot.

Szeptember 20-án kávézó és ajándékbolt nyílt a budapesti Szentháromság téren álló Magyarság Házában; a magyarság értékeit, kiemelkedő teljesítményeit bemutató intézményben.

A Magyarság Háza létrehozásáról 2010 októberében döntött az Országgyűlés; a cél egy olyan intézmény létrehozása volt, amely széleskörűen bemutatja a magyarság szellemi kincseit, értékteremtő képességét – idézte fel a kávézó megnyitóján Répás Zsuzsanna.

Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2010 óta „szívvel-lélekkel” dolgoznak a Magyarság Háza kialakításán. Az első látványos beruházás a kávézó és ajándékbolt átadása, valamint a kapcsolódó kiszolgáló helyiségek megújulása volt, és a tervek szerint 2014 tavaszára megnyithat a Magyarság Háza látogatóközpontja és az intézmény állandó kiállítása is.