2024 április 19

Yellen – nincs recesszióban az amerikai gazdaság

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter elmondása szerint nincs recesszióban az amerikai gazdaság, hiszen a munkaerőpiac továbbra is erős. A gazdaság azonban egyértelműen lassul. A második negyedévre vonatkozó GDP adatokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, 1.6 százalékos csökkenésről szólnak az előzetes elemzői várakozások.

A recesszió fogalma a legelterjedtebben használt meghatározás szerint a bruttó hazai termék csökkenése legalább két egymást követő negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva. 2022 első negyedévében éves szinten 1.6 százalékkal csökkent az amerikai hazai össztermék (GDP), 2020 második negyedéve óta először zsugorodott az amerikai gazdaság. A csütörtöki adatok kapcsán szintén 1.6 százalékos csökkenésről szólnak az előzetes elemzői várakozások. Yellen szerint azonban, ha csütörtökön kiderül, hogy a második negyedévben is zsugorodott az amerikai gazdaság, még az sem jelentené azt, hogy recesszióba bukott az amerikai gazdaság.

(www.shutterstock.com)

„Lassul a gazdaság, azonban egyelőre nincs szó recesszióról”

Yellen elismerte, hogy valóban lassul az amerikai gazdaság, azonban a munkaerőpiac továbbra is kifejezetten erős. Az elmúlt három hónap alatt átlagosan 375 ezer új munkahelyet teremtettek. A pénzügyminiszter szerint „ez nem egy olyan gazdaság, ami recesszióban van. Jelenleg egy olyan átmeneti időszakban vagyunk, amikor lassul a növekedés üteme, de mindez szükséges ahhoz, hogy hosszútávon stabil és fenntartható ütemben tudjon növekedni a gazdaságunk.”

Yellen szerint még van esély elkerülni a recessziót, azonban az ellenkező esetre is fel kell készülni. A pénzügyminiszter szerint a munkaerőpiacon is lassulás várható az elkövetkező időszakban, az infláció kapcsán Yellen elmondta, hogy Amerikán kívül a világ más tájain is jelenlevő problémáról van szó.

Úgy néz ki, hogy a recessziós félelmek már kevésbe ijesztőek a piacok számára. Az elmúlt hetet a Dow Jones Ipari Átlag 2 százalékos pluszban zárta, az S&P 500 2.6 százalékkal erősödött, míg a tech fajsúlyos Nasdaq Composite Index 3.3 százalékos emelkedést tudott felmutatni. Az amerikai határidős tőzsdeindexek már a nyitást előtt további emelkedést sugalltak a mai kereskedési napra vonatkozóan.

A hét egyik legfontosabb eseménye a Fed kamatdöntő ülése lesz. A kamatemeléssel kapcsolatosan nagyok az aggályok, jelenleg 75 bázispontos kamatemelést áraz a piac, azonban egyesek 100 bázispontos kamatemelésre spekulálnak. A hét során a kereskedés irányát nagyban befolyásolni fogja a Fed kamatdöntő ülése és a második negyedéves gazdasági adatok is.

(www.shutterstock.com)