2025 május 05

Tőzsdezárás Május 5. – Történelmi csúcson zárt a BUX, az OTP is száguldott, a Mol bezuhant

Új történelmi rekordot döntött hétfőn a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 93 ezer pont fölé emelkedett, miközben az OTP közel járt a 27 ezres álomhatárhoz. Egyedül a Mol gyengült az olajpiaci hírek árnyékában.

Elképesztően jól teljesítette ma a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 860,29 ponttal, 0,93 százalékkal emelkedett, így 93 056,72 ponton új történelmi csúcson zárta a kereskedést. A vezető részvények pozitív tartományban zárták a napot. Az OTP hozta a legjobb teljesítményt a mai napon. A Richter és a Telekom is közel egy százalékkal növekedtek. Egyedül a Mol esett, de azért tudta tartani a 3 ezer feletti szintet. A nap folyamán 13,8 milliárd forintos forgalom bonyolódott le a részvénypiacon. Ebből az OTP hozta a legnagyobb mennyiséget, 8,8 milliárd feletti forgalommal. A délelőtti lendületes kereskedés kitartott egészen estig.

A BUX 860 pontos ugrásával új csúcsot döntött 

A BUX-index 860,29 ponttal, azaz 0,93 százalékkal erősödött hétfőn, és 93 056,72 ponton zárt, ezzel új történelmi csúcsot ért el. A napi részvénypiaci forgalom meghaladta a 13,8 milliárd forintot.

A vezető részvények árfolyama a zárásnál:

OTP: 420 forinttal, 1,6 százalékkal 26 700 forintra emelkedett. A forgalom  8,8 milliárd forint volt.

Mol: 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3 004 forinton zárt a részvény. A forgalom 1,5 milliárd volt

Magyar Telekom: +16 Ft, +0,95 százalékkal emelkedett 1 704 forintra. A forgalom 1,2 milliárd.

Richter: +100 Ft, +0,93 százalékkal nőt  10 900 forintra.A forgalom: 2 milliárd volt.

A mai kereskedés az elemző szerint

A hazai tőzsdei hangulatot a nemzetközi piacok optimizmusa és az OTP szárnyalása határozta meg – értékelte a napot Muhi Gergely, az Equilor vezető elemzője.

OTP volt a nap sztárja

Az OTP-részvények árfolyama 420 forinttal, 1,6 százalékkal 26 700 forintra emelkedett, napi 8,8 milliárd forintos forgalom mellett. A papír közel járt a 27 000 forintos történelmi álomhatárhoz, ami komoly szerepet játszott a BUX-csúcsban.

Mol: az olajpiac húzta le

A nap egyetlen nagy vesztese a Mol volt. Az árfolyam 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3004 forintra esett vissza, miután az OPEC+ bejelentette az olajtermelés újabb növelését. A piac ezt negatívan fogadta az olajrészvények szempontjából.

A kisebb kapitalizációjú cégeket tömörítő BUMIX index is erősödött: 1,35 százalékkal 8431,03 pontra emelkedett.

A BUX mai csúcsa az OTP

A budapesti tőzsde részvényindexe a BUX pozitív nemzetközi környezetben és OTP emelkedéssel új rekordra ért hétfőn. Bár az olajpiaci fejlemények miatt a Mol gyengült, a többi vezető részvény stabilan teljesített. A befektetői hangulat jelenleg kedvező, és továbbra is a pénzügyi szektor a legnagyobb húzóerő.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock