2024 július 16

Naperőművi portfóliója megduplázására készül az Alteo

Új naperőművet épít Nógrád vármegyében az Alteo, az energiaszolgáltató vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő a 17 millió eurót meghaladó, több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel – közölte az Alteo Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.

A tervek szerint – a várhatóan szeptemberben induló kivitelezés lezárását követően – 2024 második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád vármegyei Tereske község határában az Alteo 20 MWe névleges teljesítményű naperőműve. Az Alteo még 2022-ben vásárolta meg az Edelyn Solar Kft. naperőmű fejlesztésére irányuló projektjét. A társaság idén májusban már arról tájékoztatta a befektetőket, hogy sikerült elérni a fejlesztésre kész állapotot, most pedig az Alteo igazgatósága jóváhagyta a kivitelezésre vonatkozó terveket. A saját erőből történő beruházás során megvalósuló fejlesztés évente 31 gigawattóra (GWh) villamos energia előállítására lesz képes.

A közlemény idézte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját, aki elmondta: a projekt fenntarthatósági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a fosszilis energiahordozókkal szemben teljes mértékben a napsugárzásból nyerik az energiát, így – más erőművekkel szemben – nincs károsanyagkibocsátás, és ivóvízre sincs szükség az erőmű 25-30 évesre tervezett teljes élettartama alatt.

Szintén a fenntarthatóságot szolgálja az erőmű reverzibilis kialakítása: a hasznos élettartam lejártát követően a teljes infrastruktúra eltávolítható, és az addig elfoglalt terület akár újra bevonható a földművelésbe. Az Alteo Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriás kibocsátója, részvényei csütörtökön délelőtt 0,38 százalékkal, 2640 forintra gyengültek, árfolyamuk az elmúlt egy évben 2210 és 3440 forint között változott – közölte a távirati iroda.