2024 február 27

BörzeZárás 2024. január 22. – A Magyar Telekom húzta a piacot új csúcsra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,47 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel, 64 709,34 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek kiemelte: kedvező hangulat jellemezte a nemzetközi tőkepiacokat és ennek hatására emelkedett a budapesti börze is újabb történelmi csúcsra. A magyar piacot a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése húzta, a távközlési papírra sorra érkeznek az elemzői céláremelések – fogalmazott.

Pénteken a lengyel PKO BP 650 forintról 1120 forintra emelte a Telekom részvényére vonatkozó 12 hónapos célárát. A Mol árfolyama nem változott, 2838 forinton zárta a kereskedést, forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,35 százalékkal 17 150 forintra csökkent, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 3,27 százalékkal 790 forintra nőtt, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,37 százalékkal 9470 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5656,72 ponton zárt hétfőn, ez 55,01 pontos, 0,98 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Borítókép: Shutterstock