A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
BörzeZárás 2023. Július 21. – Kitartott az erő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,25 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 53 404,17 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedvező nemzetközi hangulatban erősödtek a részvényárfolyamok, a BUX már 11. napja emelkedik. A vezető részvények közül a Mol és az OTP mutatott nagyobb emelkedést, utóbbi árfolyamában már nagyon közel van a 13 ezer forintos szint, amely fontos akadályt jelenthet a további emelkedést tekintve. Az elemző szerint a Richternél pedig egy kisebb negatív korrekció látható, de ez nem mérvadó. Varga Zoltán arra is kitért, hogy a jövő hét a részvény-, és a deviza piacon is „rendkívül izgalmas” lesz, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank mellett az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és Európai Központi Bank (EKB) is kamatdöntő ülést tart egymás után: kedden, szerdán és csütörtökön.
A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2880 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,79 százalékkal 12 750 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 412,50 forintra emelkedett, forgalma 136,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,34 százalékkal 8825 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3730,80 ponton zárt pénteken, ez 55 pontos, 1,50 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.