2024 május 10

BörzeZárás 2024 március 7. – A kedvező nemzetközi hangulatot követte a hazai tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,81 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 66 201,33 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy csütörtökön a kedvező nemzetközi hangulat hatott a Budapesti Értéktőzsde kereskedésére, a BUX emelkedni tudott, a forgalomban azonban átlag alatti maradt.

A magyar részvényekre nem érkeztek piacbefolyásoló vállalati hírek – ismertette a távirati iroda.

A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, ugyanakkor a befektetők óvatosak voltak az OTP esetében, a péntek hajnalban megjelenő gyorsjelentés eredményére várnak – tette hozzá.

Tőzsdei részvényárfolyamok

A Mol 34 forinttal, 1,17 százalékkal 2940 forintra erősödött, 907,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 250 forintra csökkent, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 29 forinttal, 3,41 százalékkal 879 forintra nőtt, forgalma 847,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,26 százalékkal 9605 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5821,62 ponton zárt csütörtökön, ez 0,57 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Borítókép forrása: Shutterstock