2025 június 21
  1. Főoldal
  2. Kategória


TECH

Csendes növekedéssel zárta az évet az elektronikus fizetési piac

2022 végén a korábbinál visszafogottabb ütemű növekedés jellemezte a hazai elektronikus fizetési piacot a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai alapján.

EXTRA

Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban

Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait – közölte a pénteki megnyitóünnepségen az intézmény alapító igazgatója.

EURÓPA

Deficitbe fordult az olasz külkereskedelmi mérleg

Januárban négy hónapja az első alkalommal fordult deficitbe az olasz külkereskedelmi mérleg, alacsonyabb lett viszont az egy évvel korábbinál az olasz nemzeti statisztikai hivatal, az Istat pénteki jelentése alapján.

BÉT

DéliBUX 2023. március 17. – Kitart a jó hangulat, itthon és külföldön egyaránt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,31 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.

EURÓPA

Enyhült az infláció az euróövezetben

Lassult februárban az infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.

NYERSANYAG

Pánik és bankválság – szárnyal az arany

Borzalmas februári teljesítménye után az arany márciusban igazán összeszedte magát. A havi grafikonon jól látszik, hogy az előző havi veszteséget – több, mint 100 dollárt – az aranybikák szépen, magabiztosan visszaszerezték. Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, ahol egy újabb veszély látott napvilágot, méghozzá a bankválság. A pánik és bizonytalanság tovább emelkedett, és az arany után […]

EXTRA

Már az induló cégek is a fenntarthatóságra fókuszálnak

6,5 év múlva – egyes számítások szerint – a Föld elérheti az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedését, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a bolygó klímáját. Ennyi idő ezen vélemények szerint van arra, hogy az emberiség – beleértve a vállalkozásokat is – tegyen azért, hogy fenntarthatóvá váljon a jövő.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Putyin hazai beruházásra biztatta az orosz vállalkozókat

Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.

AUTÓ

Bányaipari beruházásokat tervez a Volkswagen

Bányaipari beruházásokat tervez a Volkswagen konszern részben az akkumulátorgyártás alapanyag-beszerzési költségeinek csökkentése érdekében, részben pedig azért, hogy saját termelésből fedezze saját igényének a felét – mondta Thomas Schmall technológiai fejlesztésért felelős igazgatótanácsi tag a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

EXTRA

MIPIM – Cannes – Befektetők

Jelentős tőkeerejű nemzetközi befektetők érdeklődtek hazánk ingatlanfejlesztési irányairól, a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban. A Magyarország-Budapest-stand fókuszában az ipari ingatlanok piaca, a logisztika és az irodapiac álltak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.