Kína tavaly megerősítette előnyét a világ legnagyobb exportőreinek ranglistáján a nagy lemaradással második és harmadik Egyesült Államokkal és Németországgal szemben – tájékoztatta Christian Grimme, az ifo szakértője a Reuters hírügynökséget. Kína 2020-ban 1,5 százalékponttal 14,5 százalékra növelte részesedését a világ külkereskedelmi forgalmában, miközben az Egyesült Államok részesedése 0,5 százalékponttal 8,5 százalékra, Németországé pedig 0,1 százalékponttal […]
Idén a gazdasági növekedés Magyarországon várhatóan 3,5 százalék lesz, jövőre pedig a GDP-bővülés 5 százalék körülire gyorsul – közölte Kocsi János, az Amundi részvényportfólió-menedzsere a befektetési alapkezelő online sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a jegybank tovább támogatja a gazdaságot 2021-ben egyebek mellett az állampapírvásárlások folytatásával. Ami a magyarországi részvénypiacot illeti, a menedzser szerint buborék jelei nem láthatók, a […]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy fogászati szolgáltatást nyújtó cég reklámgyakorlata miatt, mely több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság azt valószínűsíti, hogy a MindentMent Kft. szolgáltatásának népszerűsítése több okból is tisztességtelennek minősülhet. A reklámok feltehetően valótlanul hirdetik a cég piacelsőségét, egyedülállóságát (pl. „piacvezető”, „az ország legkedvezőbb árai”, „országosan egyedülálló dupla garancia”). […]
Koronavírus és oltási programok, várhatóan pozitív tőzsdenyitás-hétvégi összefoglaló.
A Gazdasági Évnyitó résztvevői gyors fellendülést várnak-ORbán Viktor pedig bejelentett egy új intézkedést is.
Miben más most a helyzet, mint tavasszal, és hogyan viszonyul ehhez a tőzsde?
Az elmúlt 75 évben hatalmas változások mentek a végbe az olajpiacon. A világpiaci ár volatilitása a nagyon érzékeny kereslet és kínálatnak volt köszönhető, ami számos válság következménye, vagy épp kiváltója volt. A II. világháború utáni fellendülés A világháború után látványos hiány alakult az európai országokban, mivel a legtöbb ország majdnem teljesen felhasználta olajkészleteit a frontvonalakon. […]
2020-11-16 XAUUSD technikai elemzés Szerző: Bohner Adrián [email protected] NAPI Az előző hét jó híreinek hatására zuhant az arany ára, ám azóta próbál visszakapaszkodni a nemesfém. Ha a következő napokban képes lesz áttörni a felfelé tartó grafikon áttörni a középső Bollinger-szalag és az EMA(50)-es mozgóátlag közös ellenállását, akkor tartós lehet az emelkedés. Bika támasza: 1860.00 dolláros szint […]