Egyre inkább úgy fest, hogy míg a világ pontosabbnál pontosabb modelleket akar építeni, valójában egyre kevésbé érti, mi történik vele. A makrogazdasági előrejelzések ma már nem a jövőt mutatják, hanem a múlt illúzióit ismétlik. A stabilitás kora véget ért, a sokkok érája elkezdődött – és sem az algoritmusok, sem a közgazdászok nem tudják biztosan, mi jön ezután.

A kérdés már nem az, hogy előre lehet-e látni a válságokat, hanem az, hogy ki marad működőképes egy előrejelezhetetlen világban.

„A gazdasági előrejelzések egyetlen funkciója, hogy a horoszkópkészítést tisztességes foglalkozásnak tüntessék fel”

Ezt a híressé vált mondatot John Kenneth Galbraith, a Harvard professzora írta 1977-ben – és negyven évvel később szinte aktuálisabb, mint valaha.

Galbraith szerint a gazdasági jóslatok gyakran inkább a bizonyosság illúzióját keltik, mintsem valódi tudást adnak a jövőről. A hetvenes évek krízisei, a keynesi modellek bukása és a közgazdaságtan önbizalma után született mondat most új értelmet nyer: a modern előrejelző modellek már nem is tévednek – egyszerűen irrelevánssá váltak.

A „Great Moderation” éveiben, a 2000-es évek elején még úgy hittük, hogy a stabilitás örökké tart. A DSGE-modellek, a makroökonómia „szent gráljai” a jövőbe vetett hamis biztonságot adták. A 2008-as válság azonban kijózanítóan emlékeztetett: a múlt stabilitásából épített modellek a jövő zűrzavarában nem működnek.

A „Good Macro” meghalt – és mi öltük meg

Philipp Carlsson-Szlezak (BCG) és Paul Swartz (BCG) új könyve, a Shocks, Crises, and False Alarms szerint a világgazdaság új korszakba lépett.

A korábbi stabilitás – amit ők „good macro”-nak neveznek – lezárult, és helyét a sokkok kora vette át. A szerzők radikális állítása szerint nem az a baj, hogy a jövőt nem tudjuk megjósolni, hanem az, hogy még mindig úgy teszünk, mintha meg tudnánk.

„A modellek nem azért tévednek, mert rosszak, hanem mert egy másik világra lettek tervezve.”

Ez a világ stabil volt, globalizált, és geopolitikailag kiszámítható.

Ez a világ azonban meghalt – és a haláltusája felgyorsult azóta, hogy Donald Trump ismét az Egyesült Államok elnöke lett.

A könyv szerint a jövő nem az adatgyűjtésről, hanem az ítélőképességről, kontextusérzékenységről és narratív megértésről szól. A „false alarms”, azaz a hamis válságjelzések világában a legfontosabb képesség, hogy megkülönböztessük a zajt a valódi rendszersokkoktól.

A modellek már nem működnek – a világ új logikát követ

A nemzetközi intézmények 2025-ös elemzései egybehangzóak: a régi eszközökkel már nem modellezhető a világ.

• A Világbank szerint a geopolitikai feszültségek és a politikai kockázatok permanens lefelé mutató tényezővé váltak.
• Az OECD elismeri, hogy a bizonytalanság immár önálló gazdasági tényező.
• A Bruegel kutatói szerint a leggyakrabban használt DSGE-modellek „túl tiszták” ahhoz, hogy leírják a valóságot.
• A Kiel Institute pedig kimutatta: az exportorientált gazdaságok teljesítménye már nem ciklikus, hanem politikai döntések hatására törik meg.

A World Economic Forum idén a „polikrízis” kifejezéssel írta le a korszakot: a gazdasági, politikai és technológiai bizonytalanságok nem egymást követik, hanem egymásra rakódnak. A BlackRock pedig megerősíti: a piacok volatilitását ma már nem a fundamentumok, hanem a geopolitikai narratívák mozgatják.

A cégek érzik, de nem értik – vagy értik, de nem cselekszenek

Az Essec Business School és az OpinionWay közös 2025-ös kutatása szerint a vállalatvezetők döntő többsége még mindig úgy viselkedik, mintha a válságok átmeneti zavarok lennének.

„A globalizáció utáni korszakban az összefonódás már nem optimalizáció, hanem kockázat.”

– Aurélien Colson, Essec Institute

Thomas Friang szerint a vállalatok bénító kivárásban élnek, miközben a világ már nem ciklusokban, hanem váltásokban működik.

A jövő kulcsszavai: éberség, reziliencia és függőségek csökkentése.

Aki nem építi be ezeket a logikákat, az vakmerő – nem előrelátó.

A legnagyobb kockázatot ma Kína és Tajvan feszültsége jelenti: a globális áruforgalom 80 százaléka a Tajvani-szoroson halad át. Egy konfliktus a világgazdaság 10%-os visszaesését is kiválthatná.

Az előrejelzés kora véget ért – az előrelátásé most kezdődik

Szlezak és Friang egyaránt úgy látják: a modern gazdaság legnagyobb hiánycikke ma nem az adat, hanem a stratégiai figyelem.

A jövő kulcsa a forgatókönyv-alapú gondolkodás: több lehetséges jövőt kell párhuzamosan vizsgálni, és kész terveket kell kidolgozni mindenre, a Szuezi-csatorna leállásától a Federal Reserve politikai befolyásolásáig.

„A geopolitikai éberség, a reziliencia és a függőségek csökkentése lett az új versenyképességi grammatika.”

– Thomas Friang

A mesterséges intelligencia és a számítási kapacitás növekedése nem pótolja az ítélőképességet. A modellek tévedhetnek, de az előrelátás emberi feladat marad.

A „good macro” világában a stabilitás volt az alapértelmezett állapot – ma a bizonytalanság az.

És aki ezt a logikát nem építi be a döntéseibe, az nem lesz része az új gazdasági rendnek.