2024 december 22

A koronavírus óta nem látott szinten a forint

A pénteki napot 359 alatt kezdte az árfolyam, azonban a későbbi órákban már 359,6 forint is volt az euró. Ilyen árat utoljára a COVID-19 járvány tetőzése alatt láthattunk, akkor éppen csak 370 forint alatt maradt az árfolyam. Vajon most is ez vár a fizetőeszközünkre?

Csúnyán alakult a múlt heti zárás az amerikai tőzsdéken. A vezető indexek közül mind negatív tartományban zárta a napot, és több, az elmúlt napokban „hot stocks” -ként emlegetett papír (Apple, Tesla, Zoom stb.) nagyot esett. Az elemzők nincsenek azonos véleményen, hogy mi okozhatta a váratlan eladási hullámot. Egyesek szerint profitrealizálás történt, mások azt gondolják, hogy az esés a kereskedő algoritmusok miatt következett be, és vannak, akik a tech részvények túlárazottságára gyanakodnak.

A forintra is hatást gyakorolhatott a múltheti zuhanás, mivel alapvetően határozta meg a piaci hangulatot, így nem véletlen, hogy már a napokban megugrotta a forint a 360-as lélektani határt.

Április óta egy jól látható sávban mozog az árfolyam, azóta, hogy a 369-es maximumáról egy korrekció érkezett az árfolyamba. Ezután kétszer is megpróbálkozott a 359-360-as szint áttörésével, de csak fals kiszúrásokat láthatunk a grafikonon, és innen hónapokon keresztül folyamatosan erősödött az árfolyam 343-nál kialakítva egy támaszt. Azóta többször tesztelte már ezeket a technikai szinteket, de hosszútávon még nem tudta áttörni, egészen mostanáig.

A pénteki napon már az ellenállás vonal fölött zárt az árfolyam, és majdnem 362-ig szúrt fel a gyertya, de hosszútávon nem érkezett rá megerősítés, mivel a hetet újból 360 alatt kezdte a forint. Érdemes lesz figyelni, hogy sikerül-e tartósan fölötte maradnia az árfolyamnak, vagy esetleg egy kisebb oldalazás veszi kezdetét.

Természetesen a 360-as szint csak pszichológiailag határozta meg a kereskedést, mivel semmilyen technikai szint nem kötődik hozzá, ennek ellenére láthattunk már olyat, hogy egy ilyen szintről fordult meg az árfolyam. Azonban, ha folytatódik a forint gyengülés, akkor a következő szint, ami a piac szereplői fókuszába kerülne az a 369,8-as történelmi mélypont.