Van aki magában, van aki a sorsban, van aki a Teremtőben hisz. Bármiből is fakad egy életút, az egyén haladása csupán a szűk környezet által érdekes. Híres emberekről sokat tudunk, de valós létükről igencsak keveset. Nem is lehet mindenkire részletesen odafigyelni, ezért van az úgy, hogy életünk során csak néhány életutat ismerünk a sajátunkon kívül.

Kinek az életútját ismerjük? Annak, aki fontos nekünk és ezek az életutak leginkább a családból és a legszűkebb baráti körből adódnak, sok életutat nyomon követni nem is lenne egyszerű. Amikor megállunk az életünk egy fontos pillanatában és elgondolkodunk azon, hogy honnan és merre haladunk (ha ez egyáltalán megtörténik), nem feltétlenül tudatos terveket észlelünk parányi fontosságú társadalmi létezésünk egyéni mivoltában.

Van az úgy, hogy a sok ember alkotta társadalmunk jellegtelen egyedeként nem is filozofálunk arról, hogy merre is lenne ildomos rövid földi életünket irányítanunk. Egyáltalán irányíthatunk is bármit? Igen, van az úgy, hogy ráébred az ember, hogy túl sok beleszólása saját létezésébe sincs és ilyenkor átadja magát a “lesz, ami lesz” gondolatvilágnak. Ez persze túl egyszerű lenne, mert mindez a “minden mindegy” világába vezet, az meg elfogadhatatlan, vannak törekvéseink, akaratunk, célunk és ráadásul megesik az is, hogy más is lehet fontosabb saját magunknál. A gyerek. A család. A szerelem. A bármi, ami magasztos énünk lírai énjeként másra vetítődik, és hisszük azt, hogy jónak lenni jó, az pedig azt jelenti, hogy nem mindig mi vagyunk a világ központi fontossága.

Haladunk. Eleinte lassabban, idővel egyre gyorsabban, legalábbis így tűnik az idő múlása a lomha gyermekkor száguldó felnőttkorához képest. Haladunk az úton, az életúton, amire majd senki nem fog emlékezni, amint az utolsó hozzánk közeli, rólunk tudó ember is távozik innen, ami a földi létezést jelenti és hogy van-e valami az életünkön túl és marad-e valami igazán személyes belőlünk, ezt senki meg nem mondhatja.

Merre jó, ha életutunkon jutunk? Nincs válasz! A mitől jó inkább arról szól, hogy mitől érezzük jól magunkat. Pontosabban: mivel ámítjuk magunkat, hogy jobban éreznénk magunkat a bőrünkben.

Ha pedig elégedettek tudunk lenni létünk történéseivel, akkor jusson eszünkbe a mára szállóigévé emelkedett filmes mondás: Lesz ez még így se! – ajánlom mindenkinek ezt a nagyszerű film remekművet.