2024 október 10

Kamatot emelt az orosz jegybank


Az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteken tartott ülésén 2014 óta a legnagyobb mértékben, 100 bázisponttal, 6,50 százalékra növelte az alapkamatot, miután júniusban is jelentősen nőttek a fogyasztói árak.

Idén már negyedik alkalommal hajtott végre emelést a jegybank: márciusban 25 bázisponttal, áprilisban és júniusban egyaránt 50 bázisponttal vitte feljebb az alapkamatot, részben az infláció és az inflációs várakozások magas szintje miatt.

Elvira Nabiullina az orosz központi bank vezetője a minap a Bloomberg TV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy 25-100 bázispont közötti mértékben emelhetik az alapkamatot, amire a gyorsuló infláció megfékezése miatt van szükség.

Az áprilisi 5,5 százalék után májusban éves szinten 6 százalékra, júniusban pedig már 6,5 százalékra nőttek a fogyasztói árak Oroszországban. Legutóbb 2016 októberében haladta meg a 6 százalékot az éves bázisú infláció, akkor 6,1 százalékra rúgott, de az alapkamat akkor 10 százalékon állt.

A jegybank most azzal számol, hogy jövőre 4-4,5 százalékra lassul az infláció az idei év végi 5,7-6,2 százalékról. A jegybanki inflációs cél 4 százalék.

A jegybank friss előrejelzése szerint az idén 4-4,5 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP) az eddig becsült 3-4 százalék helyett.

Az orosz Urals típusú nyersolaj idei hordónkénti átlagárára vonatkozó előrejelzést 60 dollárról 65 dollárra emelte a jegybank.

A kamatemelés nem mozgatta meg a rubelt, egy dollár 73,65 rubelt ért.