2024 október 02

„Adjátok vissza a pénzünket!” – hangzott a tüntetők szájából

Több, mint 100 fős csoport gyűlt össze az ingatlanfejlesztő óriás irodája előtt ezt a mondatot kiáltozva. Ezzel megismételték az elégedetlen befektetők és beszállítók tavaly ősszel használt kántálását, amely akkor történt, amikor a vállalat pénzügyi helyzetének romlása nyilvánvalóvá vált. A több, mint 100 fős csoportot az Evergrande Group által kibocsátott pénzügyi termékek befektetői alkották, akik a készpénzhiányban szenvedő vállalat több kantoni irodája előtt is összegyűltek. Legtöbben közülük úgy gondoláka, hogy a megtérülésüket is fel fogja áldozni az Evergrande, hogy az ingatlanprojektjeit életbe tudja tartani.  Pénteken az Evergrande egy grandiózus tervvel állt elő, mely szerint azon befektetők, akik a cég vagyonkezelési termékeibe fektettek pénzeket, visszafizetésre jogosultak. Bejelentették, hogy fejenként 1256 dollárt fognak kapni minden hónapban. Ez a kifizetés januárban kezdődik, és 3 hónapon keresztül fog tartani.

Egykor fénykorát élte, de mostanra már megvannak számlálva a napjai

Kína egy kiemelkedő ingatlanfejlesztőjéről van szó, mely jelenleg több, mint 300 milliárd dolláros kötelezettséggel rendelkezik. Az Evergrande megígérte, hogy a hónap végéig 10 százalékot visszafizet, de összeg megadása nélkül adták ki ezt a jelentést. Többen is elkezdtek aggódni, hogy reménytelen, hogy a cég hirtelen minden ígéretét teljesíteni tudja majd. Ezért is mentek ki tüntetni. Kína gazdasága nincs a legjobb formájában, az embereknek nagy szükségük van minden bevételre, amihez hozzá tudnak jutni. Délutánra azonban a biztonsági őrök elküldték a tüntetőket az irodák elől. Aki megpróbált interjút adni azokat leállították. Az Evergrande Wealth értékesítési vezetője szerint, több mint 80 000 ember vásárolt termékeket az elmúlt öt évben, beleértve a munkavállalókat, családjaikat és barátaikat. Erős közösség alakult ki a tüntetők között, legjobban az idősebbek miatt aggódnak, hiszen a fiataloknak több esélyük van vagyont felhalmozni. Az embereknek nem tetszik, hogy a rendőrség is ellenük van. Többen arra panaszkodnak, hogy nem tudják mi lesz a pénzükkel, és ennek ellenére még azt is elvárják tőlük, hogy csendben maradjanak, és várják sorsukat.