2024 december 22

A lakások eladási adatok tükrözik a szomorú valóságot

A nagy ingatlanfejlesztők problémái, amelyről a múlt héten hallhattunk élen az Evergrande csődjével átterjedtek az acéliparra is, amely a nemzet gazdaságának egyik fő mozgatórugója. Továbbá a világ második legnagyobb gazdaságának más kritikus részein is megjelentek a kétségek. A kötelezettségek tömkelege, amelyeket a nagyvállalatok nem tudnak az eszközeikkel finanszírozni felhívta a politikai döntéshozók figyelmét is, hiszen az acélipar vagyonának ingadozása jelentős következményekkel járhat Kína gazdaságára nézve. Az ingatlanok építése több akadályba is ütközött ebben az évben, valamint rengeteg korlátozás lépett érvénybe, hogy csökkentsék az olyan otthonok eladását, amelyet még fel sem építettek. Az Evergrande által kiadott hasonló projekteket igyekszik az állam minél hamarabb elkészteni azon lakosoknak, akik már előre kifizettek bizonyos összegeket.

A korlátozások miatt az építkezés lelassult. Ez nem jó hír a gazdaságnak, hiszen a fém fogyasztásának több, mint felét teszi ki. A lassulást tisztán le lehet követni az ország GDP-jében is. Amióta felmerültek még a nyár folyamán a problémák az ingatlanszektorban, azóta az ország gazdaságának növekedése is egy lassabb ütemet vett fel. Idén az értékesítés is más módon fog végbemenni. „Általában télen viszonylag alacsonyabb áron halmozunk fel acéltermékeket, és az újévi ünnepek után értékesítjük őket, amikor a fogyasztás folytatódik, de ebben az évben visszatartjuk,” mondta Qi Xiaoliang, pekingi acélkereskedő. Hozzátette, hogy egyelőre nem látni a fényt az alagút végén, továbbra is nagy a bizonytalanság, és ez 2022-ben is folytatódik majd. Várhatóan az elkövetkezendő 12 hónapban sem fog teljesen megfordulni. Ezzel is óvatosságra inti a kereskedőket a részvények vásárlásánál.

Nincs érdeklődés a lakások iránt

2021 utolsó negyedévében az ingatlanpiacot további találat érte. Az új adatok sokkot okoztak a már amúgy is meggyengült keresletben. A még nem eladott lakások állománya ugyanis Kínában öt éves csúcson volt a novemberi hónapra nézve. Az adatoknál az ország 100 legnagyobb városát vették figyelembe. A következő évben is hasonló tendenciára lehet számítani, valamint a kereslet további csökkenésére. A cement a másik építési anyag, amely termelésének értéke nagyban csökkent. 16 százalékkal volt szeptemberi és novemberi időszakban alacsonyabban, mint az előző évben ebben ugyanekkor.

Forrás: reuters.com