2024 június 18

„Ukrajna helye a NATO-ban van”

Rishi Sunak brit miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy Ukrajnának „jogos helye” a NATO katonai szövetségen belül van.

Üzenet Putyinnak

Sunak elmondta, hogy egyetért Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön tett korábbi megjegyzéseivel, miszerint Ukrajna a NATO-tagság felé vezető úton van. „Egyetértek a NATO-főtitkárral: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van” – mondta Sunak Silvia Amaro CNBC-nek. A brit miniszterelnök szerint a szövetséges nemzetek „erős jelzést” küldtek Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, Ukrajna biztonságával kapcsolatban.

„Hosszú távra szóló biztonsági intézkedéseket szeretnénk hozni Ukrajna számára, ezzek határozottan üzenve Putyinnak” – mondta.

shutterstock

Tárt kapuk

Sunak Moldovában beszélt, ahol az Európai Politikai Közösség második éves találkozójára gyűltek össze az uniós és nem uniós országok államfői. Stoltenberg korábban elmondta, hogy „a NATO ajtaja nyitva áll az új tagok előtt”.

Stoltenberg elmondta, hogy minden tag egyetértett abban, hogy Ukrajna a szövetség tagjává fog válni, bár a bővítés konkrét ütemezését nem közölte.

„Minden szövetséges egyetért abban, hogy Ukrajna a szövetség tagjává válik, és minden szövetséges egyetért abban, hogy a NATO-szövetségesek és Ukrajna feladata eldönteni, hogy Ukrajna mikor válik taggá” – mondta Stoltenberg.

A NATO-tagok megosztottak abban, hogy milyen követelményeket támasztanak Ukrajnával szemben a katonai szövetséghez való csatlakozással kapcsolatban. A kelet-európai országok azt mondták, hogy azt szeretnék, ha Kijev minél hamarabb csatlakozna, míg számos nyugati állam az orosz agressziótól való félelem miatt inkább óvatosabban lépne.

shutterstock

Mit szabad és mit nem Moszkvának

Stoltenberg azonban azt mondta, hogy Moszkvának nem szabad megengedni, hogy „vétójoga legyen a NATO-bővítéssel szemben”.

A norvég fővárosban tartott informális találkozó a július 11-12-én a litvániai Vilniusban tartandó teljes körű NATO-csúcstalálkozót előzte meg, ahol a többi megvitatandó téma között szerepel Svédország végleges csatlakozása a csoporthoz, miután Törökország hosszasan tartó ellenállást tanúsított.

Jön az ellentámadás

Eközben Ukrajna továbbra is készül a várva várt, Oroszország elleni ellentámadásra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt hónapban találkozott Sunakkal az Egyesült Királyságban a nyugati szövetségesek körútjának részeként, hogy megvitassák Ukrajna további katonai támogatásának biztosítását.

A megbeszéléseket követően az Egyesült Királyság beleegyezett, hogy több száz légvédelmi rakétát és felfegyverzett drónt küld Ukrajnának. Ez kiegészíti a Storm Shadow cirkálórakétákat, amelyeket Nagy-Britannia egy héttel korábban jelentett be.

Forrás: cnbc.com

képek forrása: shutterstock