2024 május 23

Gyenge a német GDP

A negyedik negyedévben lényegesen elmaradt az előzetes becsléstől a német statisztikai hivatal, a Destatis végleges kalkulációja a németországi bruttó hazai termék alakulásáról mind negyedéves, mind éves bázison.

A 2022-es negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Németországban. A végleges adat 0,2 százalékponttal lett alacsonyabb a még januárban kiadott előzetes becslésnél, ami 0,2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést valószínűsített a negyedik negyedévre. Az év utolsó negyedévére veszített lendületéből a német gazdasági aktivitás, az első három negyedévben 0,8, 0,1 és 0,5 százalékos volt a növekedés negyedéves bázison. A német gazdaságot a negyedik negyedévben elsősorban az infláció, valamint ezzel összefüggésben az energiaárak jelentős emelkedése terhelte meg. Mindez a lakossági fogyasztáson különösen mély nyomot hagyott, ami a negyedik negyedévben az előzőhöz képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 1,0 százalékkal csökkent. Az építőipari beruházások 2,9 százalékkal csökkentek, az eszközberuházások gépekbe és járművekbe 3,6 százalékkal estek vissza. A szolgáltatóipar termelése 1,4 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest ár, szezonális és naptári kiigazítással. A feldolgozóipar termelése 0,4 százalékkal csökkent, az építőipar termelése 2,4 százalékkal csökkent. Az építőiparban már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent a termelés az előző negyedévhez képest. Éves bázison a negyedik negyedévi bruttó hazai termék árkiigazítással 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előzetes becslés 0,5 százalékos növekedés volt. Az első negyedévben 3,9 százalékos, a második negyedévben 1,7 százalékos, a harmadikban pedig 1,3 százalékos volt az éves GDP-növekedés. A 2022-es éves GDP-növekedés a Destatis végleges kalkulációja alapján naptári kiigazítással 1,9 százalék volt – közölte a távirati iroda.