2024 október 04

Felszökött a cseh infláció


A cseh statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy a fogyasztói árak 3,4 százalékkal nőttek júliusban éves szinten a júniusi 2,8 százalék után, ami meghaladta a szakértők által várt 2,9 százalékot – adta hírül a távirati iroda.

Havi összevetésben a fogyasztói árak 1 százalékkal nőttek, miután júniusban 0,5 százalékos drágulást jegyeztek fel és ehhez hasonlót vártak az elemzők júliusra is.

A cseh jegybank júliusra 3 százalékos inflációt jelzett előre.

A cseh központi bank csütörtökön 25 bázisponttal, 0,75 százalékra emelte az alapkamatot és jelezte, hogy további kamatemelésre kerülhet sor a következő hónapokban, miután az infláció az eddig vártnál nagyobb ütemben nő.

Radomír Jac, a Generali Investments vezető elemzője arra számít, hogy a jegybank minden egyes ülésén kamatot emel majd az év végéig.