Sötét mód ikon
2026 július 22
Európai tőzsde Március 6. – Zöldben a kontinens, az olaj 85 dollár felett

Európai tőzsde Március 6. – Zöldben a kontinens, az olaj 85 dollár felett

Pozitívan indult a kereskedés pénteken a nyugat-európai tőzsdéken. London, Frankfurt és Párizs is emelkedéssel kezdett a nyitást követően. A Brent olaj árfolyama továbbra is emelkedik, az árfolyam 85 dollár felett áll. Az arany jegyzése is nőtt.

Az európai tőzsdék erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést. Forrás: Shutterstock

Pozitívan indult a pénteki kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken. A fontosabb európai értékpapírpiacok emelkedéssel kezdték a kereskedést. Párizs, Frankfurt és London pluszban állnak. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az Euro Stoxx 50 index 0,37 százalékkal nőtt. A csütörtöki negatívabb hangulat után ma pozitívan kezdődött a nap a kontinensen.

Az európai tőzsdék vezető indexeinek pénteki kezdése

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

London: Az FTSE100 index 0,25 százalékos emelkedéssel kezdett.

Frankfurt: A DAX-30 index 0,64 százalékkal erősödött.

Párizs: A CAC-40 index pedig 0,33 százalék pluszban kezdte a kereskedést.

EuroStoxx50: Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az index 0,37 százalék növekedést jelzett nyitáskor.

A nyersanyagpiacok pénteki indulása

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 18 centtel 0,21 százalékkal, 85,59 dollárra emelkedett.

Az arany ára tovább nőtt. A nemesfém ára unciánként 0,97 százalékkal 49,24 dollárral, 5 127,94 dollárra nőtt.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, áprilisi jegyzésében 2,58 százalékkal csökkent és 1 megawattóra 49,42 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 26,11 eurón, egy éve 33,05 eurón, két éve 28,48 eurón zárt.

A devizapiac péntek reggel

Az euró jegyzése péntek reggel 9 órakor 386,52 forintra gyengült a csütörtök kora esti 387,67 forintról. A svájci frank árfolyama 428,04 forintról 426,94 forintra csökkent, a dolláré pedig 334,66 forintról 332,82 forintra süllyedt.

Az euró jegyzése a csütörtök kora esti 1,1583 dollárról 1,1614 dollárra erősödött. Ez 0,2 százalékos erősödést jelent a dollárral szemben.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.