A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Trump úgy lesz elnök, hogy kevesebb szavazatot kap?
Már kevesebb, mint másfél hónap, és lezajlik a 2024-es amerikai elnökválasztás. Az idei év több szempontból is rendkívül izgalmas küzdelmet hoz. A közvélemény-kutatási adatok alapján egyelőre a demokrata jelöltnek áll a zászló, de a helyzet azért nem ennyire egyszerű. Trump 8 éve is kevesebb szavazattal futott be.
Trump alulmaradhat – de tényleg?
Nagy lendületet adott a Demokrata Párt kampányának, hogy július végén visszalépett Joe Biden jelenlegi amerikai elnök az újbóli jelöltségtől. Előtte az összes adatsor azt hozta ki, hogy Donald Trump, a republikánus kihívó, aki egyébként 2016 és 2020 között már volt az Egyesült Államok elnöke, vezet Joe Biden előtt. Az új jelölt, Kamala Harris jelenlegi alelnök azonban nagy lendülettel robbant be az elnöki székért folytatott küzdelemben. Már fellépése után néhány nappal számos kutatás az ő előnyét mérte. A megjelent számok szerint igencsak hamar ledolgozta Biden hátrányát Trump-pal szemben.
Jelenleg is vezet Harris országos szinten számos közvélemény-kutatás szerint. A Morning Consult például 6 %-os előnyt mér, az ABC/Ipsos szerint is 5 %-kal jobb eredményt érhet el a demokrata elnökjelölt, mint republikánus társa. A New York Times ugyanakkor például döntetlenhez közeli helyzetről adott hírt.
Nem a szavazat számít
Fontosak a kutatások, tudni kell azonban, hogy nem feltétlenül az országos támogatottság dönt. Az USA-ban ugyanis elektori rendszer van. Minden államhoz tartozik bizonyos számú elektor, és ha valamely jelölt behúzza az államot, akkor az összes ottani elektor az övé. Teljesen mindegy, hogy mennyi szavazattal nyert. A kérdés tehát az, hogy Trump és Harris közül ki képes a csatatérállamok (amik nem egyértelműen a demokraták vagy a republikánusok felé húznak történelmileg) meghódítására. Az országos támogatottság ehhez képest másodlagos. 2016-ban például Trump úgy lett elnök, hogy majdnem 3 millióval kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton – de cserébe szűken, de megnyerte a legfontosabb csatatérállamokat. Kérdés, hogy a történelem ismételni tudja-e önmagát..
Címlapkép forrása: Shutterstock