Sötét mód ikon
2026 július 22
  1. Főoldal
  2. Kategória

TECH


TECH

10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját. Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban. Az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le. Indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban […]

TECH

Tarolt a Samsung

A Samsung dél-koreai cég lett a világ legnagyobb okostelefon-kiszállítója az első negyedévben, miután a tavalyi utolsó három hónapban még az amerikai Apple állt az élen – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára hétfőn feltett jelentéséből. Az IDC-jelentés szerint világszerte 7,8 százalékkal, 289,4 millióra nőtt az okostelefonos kiszállítása […]

TECH

A béka… alatt az LG Electronics teljesítménye

Az LG Electronics dél-koreai szórakoztatóelektronikai gyártó üzemi eredménye éves összevetésben 11 százalékkal csökkent az idei első negyedévben. Ezt a cég azzal indokolt hogy csak szerényen nő a háztartási gépek iránti kereslet. A vállalat által pénteken ismertetett nem végleges adatok szerint az üzemi eredmény 1333 milliárd wonra (986 millió dollár, 100 won=26,79 forint) csökkent a március […]

TECH

Szárnyal a Samsung Electronics

A Samsung Electronics azzal számol, hogy az első negyedévben közel a tízszeresével nőtt a működési nyeresége éves összevetésben, miután a félvezetők árának az emelkedésére megugrott a cég bevétele az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest, amikor a chipek iránti kereslet jelentősen visszaesett. A világ vezető memóriachip- és okostelefon-gyártója pénteken közölte, hogy a működési nyeresége mintegy […]

TECH

Delta Technologies – 57,7 százalékkal nőtt a féléves árbevétel

A Delta Technologies Nyrt. csütörtökön közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 százalékkal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. A célul kitűzött éves tervnek ezzel csaknem 60 százaléka teljesült az üzleti év december végén lezárt első felében. A gyorsjelentés szerint […]

TECH

Revolut – Nagy újítás érkezett, még egy díjjal kevesebb lehet

A Revolut elérhetővé tette eSIM-szolgáltatását, mellyel könnyen elkerülhetők a váratlan roamingdíjak Komoly újítás érkezett A Revolut – a világszerte több mint 40 millió ügyféllel, Magyarországon pedig 1,3 milliós ügyfélkörrel rendelkező pénzügyi szuperapp – az EGT-beli digitális bankok közül az elsők között kínál eSIM-szolgáltatást és nemzetközi mobiladat-csomagot ügyfeleinek. A társaság által forgalmazott eSIM-kártyával az ügyfelek külföldön is vásárolhatnak maguknak […]

TECH

Nőtt a PC-monitorok globális eladása

Nőtt a PC-monitorok globális eladása a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben, először jegyeztek fel bővülést az előző öt negyedév visszaesése után. Áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült jelentésben. Az IDC számításai szerint a tavalyi utolsó három hónapban 31,9 millió személyi számítógép-monitort értékesítettek világszerte, ami 3,8 százalékos növekedés […]

TECH

Már VR-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb[1] légitársasága elsőként alkalmazza pilótaképzésében az Airbus által kifejlesztett, felhőalapú Mobile Airbus Training experience (MATe) Suite csomagot és a Virtual Procedure Trainer (VPT) technológiát. A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában különféle pilóta kategóriákra szabva. A VPT innovatív szoftvere pedig egy virtuális […]

TECH

Több mint 100 milliárd dollárt tartanak a felhasználók a Binance kriptotőzsdéjén

Március első hetében 100 milliárd dollár fölé emelkedett azoknak a kripto-pénzeszközöknek az értéke, amelyeket a Binance kriptotőzsdéjén tartanak a platform felhasználói. A rekordmértékű tőkebeáramlással egyidőben nagyot nőtt a tőzsdén elérhető digitális eszközök hozama is. A Binance minden egyes felhasználói dollárt legalább egy dollárral fedez a proof-of-reserve (POR) rendszernek köszönhetően. Ez nagyban növelte a platform és […]

TECH

Várakozásokon felül teljesített a Xiaomi

Az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves profitról és bevételről jelentett a Xiaomi Corp. kínai elektronikai termékgyártó kedden. A cég közlése szerint adózott eredménye 4,9 milliárd jüan (1 jüan=50,57 forint) volt a december végével záródott negyedévben. 236,1 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Elemzők kisebb, 3,89 milliárd jüan profitra számítottak. A Xiaomi negyedéves bevétele éves bázison […]

TECH

A foodora Európa élére repült a drónos kiszállításokkal

Történelmi mérföldkőhöz érkezett márciusban a foodora. Együttműködve a Tele2 és az Aerit vállalatokkal Svédországban úttörő drónos kiszállításba kezdtek, elsőként az élelmiszeriparban. Az úttörő partnerség forradalmasítani fogja az élelmiszerek házhozszállítását, heti 7 napon át, egész évben. A foodora gyorskereskedelmi platformja Svédországban, a Tele2 helyi telekommunikációs vállalattal együttműködve egy olyan drónflotta bevezetését jelentette be, amely gyors és […]

TECH

Megkezdte működését az USA első szélerőmű parkja az atlanti-óceáni partvidékén

Megkezdte működését az Egyesült Államok kereskedelmi célú áramtermelésre használt első partközeli szélerőműparkja az atlanti-óceáni partvidéken. A New York államhoz tartozó Montauk Point közelében található, 12 áramtermelő turbinából álló, South Fork Wind névre keresztelt létesítményt hivatalosan most csatlakoztatták rá az áramhálózatra. Kathy Hochul, New York állam kormányzója úgy fogalmazott, hogy ez csak a kezdet, és mutatja […]

TECH

Pfizer – Rengeteg életet menthetnek ezzel a rák elleni szérummal

A Pfizer (PFE.N) bejelentette, hogy az Adcetris nevű gyógyszerük meghosszabbította a leggyakoribb limfómában szenvedő betegek élethosszát egy késői stádiumú vizsgálat során. Megerősítve ezzel a Seagen 43 milliárd dolláros megvásárlásával szerzett kezelés kiterjesztésére irányuló erőfeszítéseket. 46 milliárd dolláros forgalom csak az Adcentris gyógyszerből A New York-i székhelyű gyógyszergyártó tavaly kötött üzletet a Seagen és annak célzott […]

TECH

Már Magyarországon is elérhető a forradalmi Revolut Reader

A Revolut, a világszerte több mint 40 millió lakossági ügyféllel és több százezer vállalati ügyféllel rendelkező szuperapp piacra dobja a Revolut Readert Magyarországon. A gyors, nagy teljesítményű és pehelykönnyű kártyaolvasóval a kereskedők bárhol és bármikor fogadhatnak fizetéseket. A Revolut a személyes fizetések világába lépve diverzifikálja a vállalati ügyfeleknek és szabadúszóknak szóló kínálatát. Gyors, egyszerű és […]

TECH

Intelligens szélvédőmosó rendszert fejlesztettek

Intelligens, benzinkutakon működtethető szélvédőmosó rendszert fejlesztett ki a budapesti székhelyű, autószervizeléssel foglalkozó Ipsum-Tech Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 201 millió forintos támogatásával. Közölte a cég az MTI-vel. A 290 millió forintos projekt keretében egy benzinkutakra szerelhető, 100-200 literes adagoló rendszert, illetve egy, a járművekbe építhető érzékelő-jeladó berendezést hoztak létre. Írták közleményükben. A […]

TECH

Vigyázat – Így dolgoznak ,,virtuális emberrablók”

A mesterséges intelligencia (AI) hangklónozási technológiájával ma már virtuális emberrablást is el tudnak követni az internetes csalók. A kiberbűnözők már arra is képesek a legmodernebb technológiát alkalmazva, hogy a hozzátartozó, például a gyerek hangján hívják del a szülőket váltságdíjat követelve. Súlyos érzelmi és anyagi károkat okozva az áldozatoknak. Erre hívták fel a figyelmet az ESET […]

TECH

Románia kizárta a Huaweit az 5G hálózatok kiépítéséből

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban. Ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből. A Huaweit az 5G mobil távközlési infrastruktúra fejlesztésekből kizáró kormányfői határozat csütörtökön jelent meg a román hivatalos közlönyben. Romániában 2021 nyarán lépett hatályba az a törvény, […]

TECH

Alibaba – Bődületes árcsökkentés, robbanásszerű fejlődés?

Az Alibaba felhőalapú üzletága közölte, hogy az AI növekedésének ösztönzése érdekében Kínában 55%-kal csökkenti a felhőalapú termékeik széles körének árát. Több mint száz termék ára csökken A lépés célja, hogy „a felhőképességeket inkluzívabbá és elérhetőbbé tegyék a mesterséges intelligencia korszakában” – mondta az Alibaba Cloud. Az árcsökkentések február 29-től lépnek életbe, és több mint 100 […]

1 28 29 30 31 32 72

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.