2024 október 06
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


EURÓPA

Európa elvette Putyin legnagyobb fegyverét

Európa referenciaértéke, a Dutch TTF februárban is – már a harmadik egymást követő hónapban – csökkenést jegyzett fel. Ilyen sorozatot a havi grafikonon 2020 óta nem láthattunk. Volt és van is még hova csökkeni az értékeknek. Az orosz-ukrán háború okozta rali óta azonban a volatilitás egyre enyhébb lett, az árfolyammozgások mérséklődtek. Mindezt a megfelelő felkészültségnek, […]

EURÓPA

Növelte forgalmát és nyereségét a bécsi reptér üzemeltetője

Növelte forgalmát és nyereségét a pandémia utáni mélypontról tavaly Bécs schwechati repülőterét üzemeltető Flughafen Wien. A szerdán publikált előzetes adatok alapján a bevétel 70 százalékkal 692,7 millió euróra, a nyereség pedig a 2021-es 6,6 millió euróról 128,1 millió euróra emelkedett. A Flughafen Wien igazgatótanácsa a részvényeseknek 65 millió eurós osztalékalapból eurónként 77 cent osztalék kifizetésére […]

EURÓPA

Stagnált az infláció februárban Németországban

A várt csökkenés helyett stagnált az infláció az év második hónapjában Németországban a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán közzétett előzetes adatai alapján. A Destatis adatai szerint februárra 8,7 százalékos, az előző havival megegyező éves fogyasztói árindex alakult ki Németországban, ami magasabb a 8,5 százalékos piaci várakozásnál. A magánháztartások számára februárban ismét különösen érezhető volt […]

AMERIKA

Az amerikai bankok profitja csaknem 6 százalékkal csökkent

Az amerikai bankok adózott eredménye 5,8 százalékkal (16,1 milliárd dollárral) 263 milliárd dollárra csökkent tavaly – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) jelentésében. A nyereség csökkenését elsősorban a rossz hitelekre félretett tartalékok növekedése okozta, amit azonban részben ellensúlyozott a bankok nettó kamatbevételének növekedése. Az átlagos eszközarányos jövedelmezőség (ROA) 1,12 százalékra csökkent az előző évi […]

AMERIKA

Félvezetőipari óriásberuházási program indult az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok vállalkozásai számára 52 milliárd dollár (csaknem 20 ezermilliárd forint) forrás vált elérhetővé kedden a hazai chipgyártás támogatására és bővítésére egy kétpárti támogatással korábban elfogadott törvény alapján. Gina Raimondo kereskedelmi miniszter még hétfőn egy interjúban a „Chipet Amerikának” (Chips for America) programról elmondta, hogy a félvezetőiparban működő cégek pályázhatnak a keretre, amelyet a […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Gyorsult a kínai gazdasági aktivitás februárban

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben gyorsult a kínai gazdaság teljesítménye februárban mind a feldolgozóipari, mind a szolgáltató szektorban a logisztikai információs központ, a CLIC által készített felmérés szerint, amelyet szerdán ismertetett a nemzeti statisztikai hivatal (NBS). A CLIC feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a várt 50,5 pont helyett 52,6 pontra ugrott februárban, 2012 áprilisa óta legmagasabb […]

AMERIKA

Rivian – rossz hírek érkeztek

A befektetők a közelmúltban érkezett rengeteg rossz hír után jobb kilátásokat reméltek a Rivian Automotive-tól. Azonban ismét csalódtak a befektetők. A Rivian 2023-as gyártási kilátásai elmaradtak az előzetes várakozásoktól, a részvény esésbe kapcsolt a tegnapi tőzsdezárást követően. Az elektromos autógyártó vállalat a negyedik negyedévben részvényenként 1.87 dolláros veszteségről számolt be, 663 millió dolláros árbevétel mellett. […]

EURÓPA

Franciaországban a tavaly őszi szintre gyorsult az infláció

Franciaországban 6,2 százalékra gyorsult az éves fogyasztói áremelkedés februárban a decemberi 5,9 és a januári 6 százalékról, s ezzel visszatért a tavaly októberi és novemberi ritmushoz – közölte a francia statisztikai hivatal, az INSEE kedden. „Az inflációnak ez az enyhe emelkedése az élelmiszerárak és a szolgáltatások árának emelkedésével magyarázható” – jelezte az INSEE, amely ugyanakkor […]

EURÓPA

Spanyolországban gyorsult az infláció

Spanyolországban a vártnál nagyobb mértékű volt a fogyasztói áremelkedés februárban. A spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden előzetes adatok alapján azt közölte, hogy 6,1 százalékra emelkedett az infláció éves összevetésben a januári 5,9 százalék után. Elemzők 5,7 százalékos februári inflációra számítottak. Az INE szerint a fogyasztói áremelkedés gyorsulását elsősorban az áram és az élelmiszerek árának növekedése […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 1. – erősödéssel indult a nap

Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,25 százalék, a frankfurti DAX index 0,34 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 50 centtel (0,60 százalékkal) 83,95 dollárra nőtt. […]

1 359 360 361 362 363 817