Szerényen, 2,1 százalékkal nőtt a tajvani TSMC félvezetőalkatrész-gyártó vállalat adózott eredménye a március végével záródott idei első három hónapban éves szinten.
A kínai központi bank 3,65 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) csütörtöki döntésével.
Oroszország külső adóssága április 1-jén 357,9 milliárd dollár volt, 22,6 milliárd dollárral (5,9 százalékkal) kisebb az év elejinél – áll az orosz központi bank jelentésében.
Japán pénteken jóváhagyta az ország első kaszinójának építésére vonatkozó tervet Oszaka nyugati városrészében.
Xi Jinping nem tágít régóta áhított céljából, hogy uralma alá hajtsa a szigetországot. A tajvani polgárok azonban láthatóan nagyon ellenzik a csatlakozást. Hozzunk a képbe egy nagyhatalmat, amely képes lenne kiállni Tajvan akarata mellett, szembeszállva Kínával, és máris meg a baj. Kína már tavaly kijelentette, hogy akár erőszakot is képesek alkalmazni, ha Tajvan ellenállást tanúsít. […]
Kína idei gazdasági növekedése várhatóan eléri a kormány által kitűzött 5 százalékos célt – jelentette ki a kínai jegybank elnöke.
Ipari parkot létesít Kelet-Etiópiában egy kínai vállalat építőipari és fémipari alapanyagok gyártására, helyi vegyes vállalata kivitelezésében mintegy 600 millió dolláros beruházással.
Kína kivitele minimálisan nőtt, behozatala erőteljesebben csökkent az idei első három hónapban éves összevetésben – közölte az ázsiai ország vámhivatala csütörtökön.
Veszélyben érezheti magát Tajvan, hiszen az elmúlt három napban a dühöngő óriás hatalmas fegyverarzenálját fitogtatta, miközben többször is tiltott területre merészkedett. A feszültség az egekbe szökött, miután Tsai Ing-wen, Tajvan elnöke visszatért Tajpejbe. Az elnök ugyanis Los Angelesben találkozott az amerikai képviselőház elnökével Kevin McCarthyval. Kínát nagyon felbosszantja Amerika és Tajvan kapcsolata, és a tajvani […]
Ausztrália felfüggeszti az árpára kivetett vám miatt Kínával szemben a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát, hogy lehetővé tegye a megromlott kereskedelmi kapcsolatok kétoldalú rendezését. Kína a 80,5 százalékos vám kivetésével 2020 májusában gyakorlatilag kizárta a piacáról az ausztrál árpát. Előzőleg Ausztrália évente mintegy 1,5-2,0 milliárd ausztrál dollár (1,0-1,3 milliárd amerikai dollár) értékben exportált árpát Kínába. […]