Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,11 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX index 0,23 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,01 százalék mínuszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 43 centtel (0,52 százalékkal), 83,38 dollárra nőtt. Az […]
Ukrajna támogatás nélkül képtelen lesz megnyerni a háborút. A végletekig kiéleződtek az ellentétek az ukrán hadvezetés és Zelenszkij között.
Spanyolországban utoljára 16 évvel ezelőtt látott szintre csökkent a munkanélküliség a múlt évben – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken. Az éves jelentés szerint a nyilvántartott munkanélküliek száma 2,8 millióra mérséklődött 2023-ban. Az év során 6,4 százalékkal, 193 ezerrel lettek kevesebben. Az ágazatok közül az iparban csökkent legnagyobb mértékben, 30 ezerrel a munkanélküliek száma. […]
A Wizz Air márciusban újraindítja járatait Budapest és Kisinyov között, a légitársaság hetente két alkalommal közlekedik majd Moldova fővárosába – közölte a Wizz Air. A budapesti útvonal mellett a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtérről is újraindítja járatait Moldova fővárosába – tudatta a Wizz Air. A Wizz Air jelenleg 196 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből […]
Vegyes, többségében emelkedő indexekkel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. A STOXX 600 összeurópai index 0,18 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,29 százalékkal emelkedett a kezdéskor. Londonban az FTSE 100 index 0,76 százalékkal kezdett magasabban, a frankfurti DAX 0,21 százalékkal csökkent, a CAC 40 Párizsban 0,52 százalékkal emelkedett. A milánói FTSE […]
Ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően. A döntés alapján az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,50 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,75 százalék, a betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig 4,00 százalék marad továbbra is. Az EKB előző, decemberi kamatdöntő ülésén […]
Az ukrán központi bank ülésén arról döntött, hogy nem változtat az alapkamaton, ami így továbbra is 15 százalék. A jegybank előrejelzése szerint az infláció az év végére 8,6 százalék lesz. Majd 2025-ben az 5 százalék (plusz 1 százalék) célsávba kerül 5,8 százalékkal, 2026-ban pedig eléri az 5 százalékos célt. Tavaly decemberben 5,1 százalék, 2020 decembere […]
A csökkenés ellenére is meghaladta az elemzői várakozásokat a finn Nokia telekommunikációs berendezéseket gyártó cég negyedik negyedéves működési eredménye. A Nokia összehasonlítható alapon 846 millió euró működési eredményt ért el október-decemberben az egy évvel korábbi 1,15 milliárd euró után. Az elemzői konszenzusban gyengébb, 767,5 millió eurós adat szerepelt. A finn vállalat arról is beszámolt csütörtökön, […]
Minden korábbinál nagyobb összegű finanszírozást nyújtott tavaly Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet csütörtöki beszámolójában közölte, hogy 2023-ban 2,1 milliárd eurót folyósított ukrajnai reálgazdasági programokra. Az EBRD Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője. Az orosz invázió kezdete után […]
Az előző napi nyereségek után indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,12 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 0,13 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban az FTSE 100 index 0,15 százalékkal gyengült a nyitáskor. A frankfurti DAX 0,27 százalékos csökkenéssel kezdett, miután szerdán rekordszinten zárt. A párizsi CAC 40 […]