Gulyás Gergely ma megszólalt az extraprofitadó kivezetéséről is, még kérdés, hogy milyen mértékben és mely különadók kerülnek kivezetésre.
Varga Mihály pénzügyminiszter szavai alapján arra következtethetünk, hogy 2024-re normalizálódhatnak a hazai gazdasági folyamatok.
Bár az egyik legkedveltebb hazai célpont, a Balaton partján is a megszokottnál jóval nehezebben indul a lakáspiaci főszezon. Noha erősen visszaesett a kereslet, az OTP Ingatlanpont szakértői látják az életjeleket is. Ugyanakkor úgy vélik, az eladók még csak most kezdik az alkalmazkodást az új helyzet adta feltételekhez.
A gazdasági visszaesés idején is növekedhetnek azok a cégek, akik kiváló kiszolgálást nyújtanak
Továbbra is nagyon magas az infláció itthon, de az elemzők szerint fordulat jelei látszanak, többek között az élelmiszerárak esetében is.
2023 januárjában az ipari termelés volumene 0,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2%-kal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2022 decemberéhez mérten 5,1%-kal csökkent. Az ipari termelés volumenindexe (%) Időszak Kiigazítatlan(nyers) Évkezdettől(nyers) Munkanappal kiigazított Szezonálisan és munkanappal kiigazított,előző hónap = 100,0 előző év azonos időszaka = […]
Végül nem vizsgálta Magyarország államadósság besorolását tegnap este a Moody’s, és ez kifejezetten jó hír a januári negatív döntések után.
Az árstop eltörlése után komoly pánik alakult ki a hazai kutakon. Elkényelmesedtünk a befagyasztott árfolyamok alatt, és hatalmas meglepetésként érte az autósokat, amikor egyik napról a másikra eltörölték az árstoppot. Pár héttel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a V4-ek közül Magyarországon adják legtöbbért a dízel literjét. Bár már több, mint egy hónapja csökkennek az üzemanyagárak Magyarországon, […]
Ma este mond rólunk ítéletet a Moody’s. A leminősítés meglehetősen meglepő lenne, de az államadósság kilátásárontására lehet esély.
A negyedik negyedévben a vállalatok hitelállománya 311 milliárd forinttal bővült, ami 14 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest; a lakossági hitelállomány 101 milliárd forintos bővülése pedig éves összevetésben 34 százalékos lassulás – derül ki a Magyar Nemzeti Bank hitelezési folyamatokat bemutató legújabb jelentéséből, amely az MNB honlapjára pénteken került fel.