Nagyot bukfencezett az építőipar márciusban éves, valamint havi összehasonlításban is. Közben a termelői árak növekednek.
A makrogazdasági hírek tekintetében a keddi magyar GDP adat lehet a legfontosabb számunkra.
Megérkezett a leggazdagabb magyarokat bemutató lista, jelentősen bővült a top 100 vagyona az előző évben is.
Az állampapír továbbra is nagyon népszerű befektetés, egyre nagyobb talány lehet ugyanakkor a szuperállampapír óriási állománya.
A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban – derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-nek. A háztartási kiadások közül leginkább az élelmiszer, az energia és […]
Komoly versenyhátrányba kerülnek azok a cégek, ahol nem alakul ki a hibrid munkavégzés
Néhány kattintáson múlik, hogy megkapjuk-e a 150-280 ezer forintos visszatérítést
gyetlen lépésben a felével bővülhet az elhagyott városi iparterületek újraélesztését szolgáló program, miután a kormány újabb három rozsdaövezeti akcióterület kijelölését vette fontolóra.
A megtakarítás szerepe felértékelődött az utóbbi időszakban a magas inflációnak köszönhetően; sok pénztől esünk el, ha nem vagyunk tudatosak.