Sötét mód ikon
2026 július 22
  1. Főoldal
  2. Kategória

Egyéb


Egyéb

Negatívra rontotta csehek adósosztályzat-kilátását a Fitch

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Csehország „AA mínusz” – magasan elsőrendű – államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban az ukrajnai háború okozta, várhatóan jelentős negatív növekedési sokkhatással indokolva a lépést.

Egyéb

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Idén sem fizet osztalékot az Appeninn Nyrt., a cég teljes 668,3 millió forint összegű adózott eredménye az eredménytartalékba kerül, akárcsak tavaly – erről döntött a cég közgyűlése.

Egyéb

Kihajtották a legelőkre az állatokat a Hortobágyon

A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.

Egyéb

Ezzel a tíz újraindított járattal bővít nyáron a Wizz Air

A Wizz Air, Európa gyorsan növekvő légitársasága bejelentette, hogy több korábbi, népszerű járat is visszatér kínálatába.

Egyéb

A Goldman Sachs és a Société Générale két kamatemelést vár

A Goldman Sachs és a Société Générale közgazdászai felülvizsgálták az Európai Központi Bank (EKB) kamatalakulására vonatkozó előrejelzéseiket, és most egy helyett két emelésre számítanak 2022-ben – írja a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál.

Egyéb

Emelkedett az aukciós átlaghozam

Az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra 10 éves 2032/A kötvényt, 15 milliárd forintért 10 éves 2033/A kötvényt és 10 milliárd forintért 15 éves lejáratú államkötvényt. A 10 éves 2032/A kötvények aukcióján az elsődleges forgalmazók 17,9 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 10,5 milliárd forintot fogadott el, az előző aukción kialakultnál 13 bázisponttal magasabb, 6,49 százalékos […]

Egyéb

BörzeZárás 2022. április 6. – Kedvezőtlen nemzetközi hangulatban esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2170,74 pontos, 4,96 százalékos csökkenéssel, 41 616,26 ponton zárt szerdán.

Egyéb

BörzeZárás 2022. április 4. – A Mol és az OTP segítette a BUX emelkedését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,73 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 45 397,52 ponton zárt hétfőn.

Egyéb

Irak márciusban 11 milliárd dollár értékben exportált kőolajat

Irak márciusban több, mint 11 milliárd dollár értékben exportált kőolajat, ami 1972 óta nem látott rekordnak számít – közölte a közel-keleti ország olajügyi minisztériuma az előzetes adatokra hivatkozva.

Egyéb

Ezt kell tudd a holnapi választás előtt

Fontos ismerni a választási rendszert, mielőtt voksolunk holnap.

Egyéb

Oroszország arany- és devizatartaléka 38,8 milliárd dollárral csökkent

Oroszország nemzetközi arany- és devizatartaléka március 25-én 604,4 milliárd dollárt volt, öt hét alatt 38,8 milliárd dollárral csökkent a február 18-i 643,2 milliárd dollárról. A jegybank azóta most először közölt adatot a tartalékszint alakulásáról.

Egyéb

A Bayer Construct vállalatcsoport új lakóparkot épít Budapesten

Megkezdte a 298 lakásos Balance Garden lakópark építési munkálatait a Bayer Construct vállalatcsoport Budapest X. kerületében, a Népliget szomszédságában – közölte a lakások fejlesztését végző Bayer Property>

Egyéb

DéliBux 2022 március 24. – Lefelé csúszik a piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.

Egyéb

Káosz van az áruszállítók sztrájkja miatt a spanyoloknál

Közúti áruszállítók öt napja tartó sztrájkja miatt egyre több üzem készül leállásra Spanyolországban; a Volkswagen navarrai autógyára pénteken jelentette be, hogy március 21-én felfüggeszti a termelést.

Egyéb

Megerősítette az EU „Aaa” besorolását a Moody’s

Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb, stabil kilátású „Aaa” adósminőségi besorolását a Moody’s Investors Service.

Egyéb

A tárgyalások meghozták az eredményt, 2020 óta ez a legnagyobb heti nyereség Európában

Az európai piacok pénteken emelkedéssel zártak, 2020 óta a legjobb heti nyereséget elérve, mivel a befektetők figyelemmel kísérték az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásokat, és feldolgozták a központi banki döntések nagy hetét.

Egyéb

Libikókáztak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és mínuszban álltak ott, ahol még tartott a kereskedés reggel 7 órakor.

Egyéb

Európa összehangolt és költséges beruházási programmal válthatná ki az orosz gázt

Szakértők számításai szerint az Európai Unió évi 170 milliárd euró beruházással, hat év alatt válthatná ki teljesen az orosz gázt alternatív forrásokból, főként megújuló energiából, de rövid távon nincs olyan megoldás, amely ne járna valamilyen módon az energiafogyasztás csökkentésével – derül ki az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research elemzéséből.

1 137 138 139 140 141 179

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.