Bemutatta a műholdprogramját a 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. – közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsd . A HUSAT a legnagyobb magánfinanszírozású műholdprogram a térségben, megvalósításában részt vesz a 4iG portfóliójába tartozó Hungaro DigiTel Távközlési Kft. is. A vállalatcsoport kezdeményezésével pályára állhat egy nemzetközi együttműködésben készülő telekommunikációs műhold. Valamint nyolc földmegfigyelési […]
Az AutoWallis megállapodott a cseh MILAN KRÁL Holding felvásárlásáról. Közölte a magyar cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, miután előző nap adott tájékoztatást vételi szándékáról. A pénteki tájékoztatás szerint az AutoWallis Nyrt. 100 százalékos részesedést szerez a cseh MILAN KRÁL Holdingban, ez a társaság második csehországi és történetének legnagyobb tranzakciója, zárása decemberben, a cseh versenyhatóság […]
A várakozásoknak megfelelően az energiapiacon idén megkezdődött az árak csökkenése, ennek hatására az Alteo nettó konszolidált eredménye az első három negyedévben 2,7 milliárd forinttal, 8,6 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi kiemelkedő eredményhez képest – közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent beszámolójában. A konszolidált és nem auditált beszámoló […]
A Waberer’s csoport 193 millió eurós árbevétellel zárta az idei harmadik negyedévet, ami 11 százalékos emelkedés éves szinten. Ugyanebben az időszakban a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 10,1 millió eurót tett ki, 27 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest; a cégcsoport teljesíti az idei évre kitűzött céljait – közölte Tóth Szabolcs, a Waberer’s […]
Budapest, 2024. november 6., szerda (MTI) – A 4iG csoport egyesíti távközlési kereskedelmi szolgáltatásait január 1-jétől; a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech lakossági és nagyvállalati távközlési szolgáltatásai ettől kezdve kizárólag „One” márkanév alatt jelennek meg a piacon – tájékoztaott a vállalat. A közleményben ismertették: utolsó szakaszához érkezik a 4iG csoport […]
A Zwack Unicum Nyrt. üzleti évének első felében, áprilistól szeptemberig 11,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. 8,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Adózott eredménye 1,19 milliárd forint volt, 5,9 százalékkal csökkent a bázisidőszakihoz képest. Tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A beszámoló szerint a belföldi termékértékesítés nettó […]
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 100 százalékra növeli részesedését az Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt.-ben – közölte az Alteo csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlemény szerint az Fe-Group Invest Zrt.-ben még 2022 szeptemberében szerzett az Alteo 75,1 százalékos, míg a Kék Bolygó Klímavédelmi Magántőkealap 24,9 százalékos részesedést. Most az Alteo vételi jogával […]
Csökkenő árbevétellel és veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Masterplast – közölte a közép európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata. A társaság a harmadik negyedévben 1,3 millió euró, míg egy évvel korábban 598 ezer euró veszteséggel zárt. Az év első kilenc hónapjában azonban javulást tapasztaltak: a 2023 január és szeptember között elért 9,9 millió […]
Az AutoWallis Csoport megnyitotta első fővárosi Renault és Dacia márkakereskedését, amit a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen üzemeltet – közölte az AutoWallis. A lépés megfelel az AutoWallis stratégiai céljának, amely szerint az organikus bővülés és akvizíciók mellett üzletfejlesztés útján is tovább kíván növekedni – tették hozzá. A ferencvárosi Könyves Kálmán körúton található, több mint 2 […]
A héten írtunk róla, hogy lezárult az OPUS júniusban indított saját részvény visszavásárlási programja. Összesen 2 milliárd forintot költött a Társaság a részvényesi értékteremtés ezen formájára akkor. Pénteken azonban közölte az OPUS, hogy újabb hasonló program indul. OPUS – újabb visszavásárlás A megjelent közlemény szerint a Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet (MRP) részére az OPUS körülbelül […]