2025 január 27
ÉLETVITEL

Nagyot kaszált a hazai szerencsejáték szektor

Ismét rekord évet zárt a Szerencsejáték Zrt.: a nemzeti lottótársaság 2023-ban 978 milliárd forint szerencsejáték-árbevételt és 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el. Adók, járulékok, díjak és osztalék formájában mintegy 170 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített. Így az előző évhez képest 14,9 százalékkal nagyobb összeggel járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához – közölte a vállalat. […]

EXTRA

Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét

Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét szerdán, a Békés vármegyei város egymilliárd forint hazai forrást fordított a beruházásra. Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az átadó ünnepségen elmondta, Magyarország nem akar „blokkosodott világot”, azon dolgoznak, hogy Magyarország észak és dél, kelet és nyugat találkozási pontja legyen az iparban és a turizmusban is. „A Gyulai […]

EURÓPA

Nem muzsikál fényesen a német gazdaság

Emelkedett az infláció májusban a várakozásoknak megfelelő mértékben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán publikált előzetes adatai alapján. Májusban a fogyasztói árindex éves bázison mért változása alapján az infláció az előzetes adatok alapján 2,4 százalék lehet Németországban. Az előző hónaphoz, áprilishoz képest a fogyasztói árindex 0,1 százalékkal emelkedett. Áprilisban az éves áremelkedés három […]

AUTÓ

Berágott a Toyota, felfüggesztheti a szponzori pénzeket

A Toyota a közelgő párizsi olimpiai játékok után fel akarja mondani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzorációs szerződését. A Kyodo japán hírügynökség közölte, „az ügyhöz közel álló forrásokra” hivatkozva, a Toyota elégedetlen azzal, ahogy a NOB szponzori pénzeket felhasznált. A hírügynökség idézi a forrásokat, akik szerint a pénzt „nem használták fel hatékonyan a sportolók támogatására és a sport népszerűsítésére”. […]

EURÓPA

Lengyelország – a vártnál kevésbé nőtt az éves infláció

Lengyelországban elemzők által vártnál kevésbé nőtt az infláció idén májusban éves összevetésben és a becsültnél jelentősebben lassult a fogyasztói áremelkedés havi szinten. A lengyel statisztikai hivatal (GUS) azt közölte előzetes adatként szerdán, hogy májusban az éves infláció 2,5 százalékra emelkedett az áprilisi 2,4 százalékról. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában magasabb, […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kína – az IMF feljavította az ország GDP-növekedési kilátását

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése. Az IMF szerdán ismertetett friss előrejelzésében az idei és a jövő évre vonatkozó GDP-növekedést egyaránt 0,4 százalékponttal javította fel. Az ideit 5 százalékra, a jövő évit pedig 4,5 százalékra. […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Szépen kapkodják a mobiltelefonokat Kínában

Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint. Továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 20,58 millió telefont szállítottak ki, 25,5 százalékkal többet a tavaly áprilisinál. Az idén áprilisban kiszállított mobilkészülékek […]

Gazdaság

Aki kimarad, lemarad, 20 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan bárki tehet vételi ajánlatot. A közlemény szerint az árverések 2024. évi ütemében csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínálnak […]

MAKRÓ

Megzuhant a turisztikai forgalom, kevesebb a vendégéjszaka

2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken[1] 1,2 millió vendég közel 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,9, a külföldivendég-éjszakáké 0,9%-kal mérséklődött. […]

EURÓPA

EU-s katonák mennek Ukrajnába – Túl messzire mentünk? 

Rendkívüli bejelentés érkezett Brüsszelből. Mivel az oroszok agresszív előrenyomulása rámutatott a nyugati támogatás hiányosságaira, Josep Borrell az Ukrajnának ígért fegyverszállítások teljesítésére buzdította az EU-s országokat. A kimerült, megfogyatkozott és túlterhelt ukrán hadseregnek egyre nehezebb dolga van a több fronton támadó oroszok csapatokkal szemben, akik a hétvégén újabb sikereket tudtak felmutatni.  Oroszország-NATO konfliktus – kritikus kérdésben született […]

1 489 490 491 492 493 15 353