Már tízből hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után. Ezt az arányt a kormány tovább akarja erősíteni. Mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család24 című műsorában. A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel már több mint 320 ezer diák […]
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék mutatói hétfőn. A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 4,82 százalékkal, 37 903 pontra esett zárásra. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 3,54 százalékkal süllyedt. A tőzsdemutatók gyengülését elsősorban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) élére szeptember 27-én megválasztott és ezáltal a kormányfői posztot október […]
Japán ipari termelése 3,3 százalékkal csökkent augusztusban júliushoz képest amikor még 3,1 százalékos növekedést jegyeztek föl a hétfőn ismertetett kormányzati adatok szerint. Elemzők szerényebb, 0,9 százalékos csökkenéssel számoltak. Az augusztusi volt idén az ötödik hónap, amikor csökkent a japán ipari termelés havi összevetésben. Augusztusban egyebek között a gépjárműgyártás 10,6 százalékkal zuhant júliushoz viszonyítva, amikor 1,9 […]
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót röviddel hét óra előtt 396,80 forinton jegyezték, alacsonyabban a péntek esti 397,02 forintnál. A dollár jegyzése 355,57 forintra gyengült 355,91 forintról, a svájci franké pedig 422,47 forintról 422,45 forintra változott. Az euró 1,1162 dollárt ért […]
A szélsőjobboldal a történelem során először lett Ausztria Nemzeti Tanácsának legerősebb pártja. Ám egyetlen lehetséges koalíciós partner sem hajlandó szövetséget kötni velük. Elégedetlenség és változásvágy jellemezte a nemzeti tanácsi választást. Ez annak a felmérésnek az megállapítása, amelyet a Foresight és az ISA véleménykutató intézet végezzett – tudósított Bécsből a német spiegel.de hírportál. Negatívan értékelték Ausztria […]
Az AI technológiák, különösen a hangutánzás és a deepfake videók, világszerte jelentős etikai és jogi kihívásokat hoztak létre. Az Egyesült Államokban egyre több állam fogad el olyan törvényeket, amelyek tiltják az ilyen tevékenységeket, különösen közszereplők és politikai személyiségek esetében. Ezek a szabályozások az AI segítségével készült tartalmak visszaéléseit próbálják megakadályozni, amelyek félrevezetőek lehetnek, és kárt […]
A repülőjegy-foglalás mindig kihívás. Az árak ingadozása miatt sokan hosszú órákat töltenek azzal, hogy megtalálják a legjobb árat, de még így is gyakran előfordul, hogy a vásárlás után az árak csökkennek. A Google Flights azonban egy új funkcióval, az Árgarancia (Price Guarantee) programmal könnyíti meg az utazók életét, és véget vet ennek a frusztrációnak. Mi […]
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelésről, és az ipari termelői árakról közöl adatokat. Hétfőn a turisztikai szálláshelyek augusztusi forgalmának adatait, és az ipari termelői árak augusztusi alakulását közli a KSH. Júliusban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 2,4 millió vendég 6,6 millió […]
A Honda még tavaly jelentette be, hogy készül a Prelude új generációja, ám a tanulmány leleplezésekor sem mentek bele a technikai részletekbe még. Most viszont a japán Best Car magazin jutott olyan információk birtokába, amely minden eddiginél többet mond el a műszaki háttérről. Adta hírül a Speeedzone. Először is, az autó a hírek szerint a […]
Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 510,83 ponton zárt pénteken. 1391,24 ponttal, 1,9 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 63,65 milliárd forint volt az előző héten elért 53,79 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött […]