Enyhén erősödött a forint csütörtökön: az eurót 285,00 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben délután fél négy körül, szerda délután 285,56 forinton állt a jegyzés.

A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idén 0,8 százalékkal csökken, jövőre pedig 0,9 százalékkal nő.

A Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF által alapított Chemgeneration internetes tudásbázis a 2012-es tanévben a virtuális térből belép a laboratóriumok világába és országos turnéra indul. A Chemgeneration Roadshow célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló középiskolások érdeklődését a kémia iránt és támogassa az egyetemi és főiskolai szintű képzések, illetve a tudományág iránt elhivatottak utánpótlását.

Hozamcsökkenéssel értékesített bő két és félszeres túljegyzésre a meghirdetett összeg felett 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján; az aukcióval egy időben értékesített 5 éves változó kamatozású kötvény az idei legmagasabb áron, a meghirdetettnél magasabb összegben kelt el.

Biztonság, átláthatóság és munkára ösztönzés a célja a január elsején életbe lépett új rokkantnyugdíj rendszernek – mondta a HR Portálnak Dr. Székely Ildikó, az NRSZH Orvosi, Módszertani és Ellenőrzési Igazgatóságának vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a megélhetési gondok megoldása nem orvosi feladat. Szakály József, a MEOSZ főtitkára ezzel szemben úgy gondolja, a minősítési rendszer átalakítása megdöbbentő eredményekhez vezet.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.