2024 március 28

Megtakarítás – óriásit bukhat, aki nem lép azonnal

Rég nem látott gazdasági környezettel kell megbirkóznia a háztartásoknak ebben az időszakban. Az infláció ugyanis évtizedek óta nem látott csúcsot döntött, nagyot esett a pénzünk vásárlóértéke. Nemcsak a boltok pénztárainál van azonban vesztenivalónk. A felhalmozott megtakarítás is gyorsan veszít reálértékéből, amennyiben nem kamatoztatjuk.

Infláció – elveszi a megtakarítás értékét

Alapvető igazság, hogy a parlagon hagyott pénz szinte mindig veszít értékéből. Általában ugyanis valamekkora, akár egészséges mértékű infláció jellemzi a modern gazdaságokat. Emiatt sokszor olvashattuk akár éves szinten 2-3 %-os pénzromlás mellett is, hogy a megtakarítás kezelése kiemelten fontos feladat. Sokan akkor viszont nem foglalkoztak ezzel, hiszen a kamatkörnyezet is nagyon alacsony volt. Előfordulhatott, hogy valaki nem bajlódott azzal, hogy az 1 millió forintját például befektesse vagy lekösse csupán 10-20-30 ezer forintos éves kamatért.

Most azonban nagyon más a helyzet. Ha tavaly márciusban volt egymillió forint készpénzünk, annak a vásárlóértéke idén márciusban már csupán 748 ezer forint volt. Majdnem ugyanez igaz lehet a számlapénzre is. Egyetlen év alatt eltűnt a készpénzünk értékének több, mint negyede. A fogyasztói árak brutális emelkedése tehát a megtakarítási politikánk átértékelésére is kell, hogy késztessen bennünket. Már csak amiatt is, hogy az inflációs nyomás után jobb pénzügyi helyzetből kezdhessünk el újra a céljainkra fókuszálni.

Lehet megoldás

A szerencsénk az lehet a megtakarítás szempontjából, hogy a kamatkörnyezet is jócskán megemelkedett. A kockázatmentes hozam jelenleg Magyarországon eléri a 16 %-ot. Ennyi éves induló kamattal vásárolhatunk ugyanis Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP), amely jelenleg a legnépszerűbb lakossági kötvény. Emellett már a bankok ajánlataiban is találkozhatunk magasabb kamatokkal, még ha egy egyszerű betét jóval az éves infláció alatt is hoz. A kockázatkedvelőbbek persze különböző részvényekbe is fektethetnek, és a befektetési alapok is ott vannak még, mint alternatíva. Egy biztos: készpénzben és folyószámlán tartva a megtakarítás folyamatosan veszít értékéből. A meg nem kapott kamatok pedig óriási bukást jelentenek ahhoz képest, mintha befektetnénk a pénzünket.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!