A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Forint – csodás erő, 300-as euró a láthatáron?
A 2023-as évet összességében igen jól zárta a magyar fizetőeszköz. A forint az euróval szemben a 400 körüli szintekről egy év leforgása alatt 383 köré erősödött, ahogyan azt év végi cikkünkben is bemutattuk. Egyelőre a 2024-es esztendőre sem lehet panasz, az első héten a nemzetközi hangulat bizonytalansága ellenére nagyot erősödött a forint. A 300-as euró még nagyon messze, de a 400-tól is egyre határozottabb távolságot tart már a forint.
Forint – nagy erőkkel indult meg
A forint a hetet 378 körül fejezte be az euró ellenében, az EUR/HUF keresztárfolyam azonban pénteken volt, hogy 377 közelében is járt. Szép rallyt mutatott tehát nekünk rögtön az első napjaiban a hazai pénznem, és ennek a portfolio.hu elemzése szerint is számos oka lehet. Megemlítették a sikeresen lezajlott dollárkötvény-kibocsátást, ami plusz forrást jelent a költségvetés számára. Ezen kívül megérkeztek hazánkba az első uniós pénzek, ami egy régi bizonytalansági tényezőben jelent némi megnyugvást. Segíthetett szerintük a meglehetősen nagy külkereskedelmi többletről érkező adat is. Utóbbi ugyanis rávilágíthat, hogy nagy mennyiségű deviza áramlik be az országba. Ez pedig növelheti a magyar gazdaság és a forint iránti piaci bizalmat is.
Kamatvágások itthon és külföldön
A forintot sokszor befolyásoló nemzetközi piaci hangulat pedig egyébként igencsak ingadozóan alakult a héten. Kérdés ugyanis, hogy a befektetők mit várnak a Fed-től a monetáris politika terén. Több kamatvágást is beárazott már a piac, de a nyilvánosságra hozott Fed jegyzőkönyvek szerint nagy még abban a bizonytalanság, hogy mikor kellene elkezdeni a kamatok csökkentését.
Ha már kamatok csökkentése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lendületesen folytatta az utóbbi hónapokban a monetáris lazítást. Január végén lesz a következő kamatdöntő ülése a Monetáris Tanácsnak. Újra nemcsak maga a döntés, de a hozzá fűzött kommunikáció is érdekes lehet. Virág Barnabás alelnök ugyanis többnyire kijelöli az MNB monetáris politikájának várható irányait, és többször megemlítésre került konkrétan a forint is, mint esetleges befolyásoló tényező a pénzpiaci stabilitáson keresztül.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!