2024 április 20

Vége a válságnak, bővülésre készülnek a vállalkozások

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével történt K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint a vállalkozások többsége a 2008-ban kezdődött gazdasági válságot már maga mögött tudja. A kutatás történetében az eddigi legmagasabb arányban (67%) vannak azok a cégek, akik úgy gondolják, a gazdasági válság már elérte a mélypontját, míg 2009-ben csupán a cégvezetők 30%-a volt ilyen derűlátó.

„A kiskereskedelmi forgalom bővülése, valamint a 2%-ot meghaladó várt gazdasági növekedés pozitív hatása a kkv szektor várakozásaiban is tetten érhető. A reprezentatív kutatásunkban megkérdezett vállalkozások javuló árbevétel és eredményvárakozásai, a rövidülő fizetési határidők, a beruházási szándék növekedése, valamint a javuló versenyhelyzet prognosztizálása is mind azt mutatják, hogy a kkv-k már egyértelműen túljutottak a válságon” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

khbizalmi index kutatásA gazdasági kilátásokat tekintve is az látszik, hogy a vállalkozások már jóval kevésbé foglalkoznak a recesszióval. A megkérdezett vállalkozások között azok vannak többségben (42%), akik úgy vélik, több visszaesés már nem lesz, de javulásra sem számítanak.

Ugyanakkor tőlük csak egy hajszálnyira vannak lemaradva azok a cégek (41%), melyek szerint mostantól egy lassú javulás veszi kezdetét. Ez az érték közel duplája az egy évvel ezelőtti adatnak, amikor a vállalkozások mindössze 21%-a volt óvatosan optimista.

További 1% a gazdaság gyors javulását feltételezi, miközben csupán a cégek 12%-a valószínűsít még legalább egy nagy visszaesést, holott egy évvel ezelőtt még több mint kétszer ennyi cég vélekedett ilyen negatívan a gazdasági kilátásokról.