2024 április 16

Több mint 40 autó ütközött az M7-esen

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke korábbi közlését kiegészítve az MTI-nek elmondta: az első jelzés után további autók ütköztek össze a 203-as és a 206-os kilométerszelvény között. Már 41 járművet számoltak össze, az autópálya érintett szakaszán mindenütt összetört kocsik vesztegelnek. Az első információk szerint ketten megsérültek, azt a sajtófőnök egyelőre nem tudta megmondani, hogy lehetnek-e további sérültek. Hozzátette, hogy a sorozatbalesetben először tizenegy jármű ütközött össze, majd további harminc gépkocsi csapódott egymásnak.

Az M7-esen és az M70-esen Zalában több más helyszínen is keresztbefordult, kisodródott vagy összeütközött járművek nehezítik a közlekedést, ezeknél is folyik a helyszínelés és a műszaki mentés. Az MTI a tömegbaleset helyszínéről úgy értesült, hogy a sztrádán a viharos szél és a hóesés miatt gyakorlatilag nem lehet látni semmit, a járművezetők valószínűleg nem is észlelték, hogy előttük karambol történt. Az úton teherautók, kamionok, furgonok és személyautók állnak összetörve, köztük számos külföldi rendszámú. A sorozatütközés Nagykanizsa határában, a keleti, szabadhegyi lehajtónál történt.