2024 augusztus 01

Kapkodják világszerte a PC-ket

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatok szerint 64,9 millió személyi számítógépet (PC) szállítottak ki világszerte az idei második negyedévben, ami 3 százalékos növekedés éves összevetésben, és ezzel már a második egymást követő negyedévben jegyeztek föl emelkedést.

Az IDC megjegyezte ugyanakkor, hogy visszafogta a növekedést a gyenge kínai adat. Kína nélkül ugyanis a globális PC-eladások április-júniusban több mint 5 százalékkal nőttek. A globális piac vezetője továbbra is a kínai Lenovo, amelynek a részesedése 22,7 százalékra emelkedett 14,7 millió kiszállított PC-vel a tavalyi második negyedévi 22,5 százalékos hányadról. A lista második helyén álló amerikai HP Inc. részesedése 21,1 százalékra csökkent az idei második negyedévben az egy évvel korábbi 21,3 százalékról. Az amerikai Dell Technologies lett az egyetlen vállalat a top 5-ben, amelynek kiszállításai csökkentek (2,4 százalékkal, 10,1 millióra).

A piaci részesedése 16,4 százalékról 15,5 százalékra süllyedt, de így is megőrizte a harmadik helyet. Jelentősen nőtt az Apple piaci részesedése, 7,5 százalékról 8,8 százalékra javított. A kiszállított PC-készülékeinek száma 20,8 százalékkal, 5,7 millióra emelkedett. A lista ötödik helyezettje a Acer Group maradt, piaci részesedése 6,2 százalékról 6,8 százalékra nőtt – közölte a távirati iroda.