2024 október 05

IDC: csökken a globális PC- és táblagép-kiszállítás

A személyi számítógépek (PC-k) és táblagépek globális kiszállítása az idén 11,2 százalékkal, 403,1 millió darabra csökken – áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára hétfőn felkerült új előrejelzésben.
Az IDC decemberben kisebb visszaesésre, 429,5 milliós darabszámra számított 2023-ra. Az előrejelzés csökkentését a cég a mérséklődő kereslettel és a kihívást jelentő makrogazdasági feltételekkel magyarázta. A hétfőn ismertetett legfrissebb prognózis szerint a PC-k eladása 10,7 százalékkal, 260,8 millió darabra, a táblagépek értékesítése pedig 12 százalékkal, 142,3 millió darabra csökkenhet az idén. Az IDC szakemberei ugyanakkor azzal számolnak, hogy jövőre a kiszállítások már 3,6 százalékkal, 417,7 millió darabra nőnek.

Borítókép forrása: Shutterstock