2025 április 21

Nagy tervei vannak a Mercedesnek

Az egész világnak gyártanak

A gyártás 2012-es indulása óta több mint 300 ezer autót állítottak elő – mondta. Thomas Geier közölte, a termelés 2014 májusa óta három műszakban folyik, a munkavállalók létszáma tavaly 3200-ról 4000-re emelkedett.

A Kecskeméten gyártott autók a világ 180 országába jutnak el – mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy 2014-ben 27 ezer értékesített autóval megduplázták az Egyesült Államok piacán az itt gyártott autók eladását.

Versenyben az Audival

Thomas Geier kérdésre válaszolva a 2015-ös tervekről elmondta, hogy a gyár termelése tovább emelkedik, a tervek szerint ebben az évben több személygépkocsit fognak gyártani Kecskeméten, mint amennyit az Audi gyárt Győrben. Ismertette azt is, hogy 100 közvetlen beszállítója van a gyárnak, amelyből 27 magyar.

Fontosnak nevezte, hogy a Daimler konszern értékesítési mutatói kiemelkedően jól alakulnak: az 2015-ös áprilisi adatok alapján a prémium szegmensben az élre kerültek, minden piacon megelőzték az Audit.

Fontos a képzés

Munkatársaik több mint ezer ötletet nyújtottak be eddig, amelyből több mint 300-at megvalósítottak. Úgy vélte, egyre nagyobb jelentősége van a duális képzésnek, amely a Mercedes kezdeményezésére kezdődött meg Magyarországon. Ismertette, hogy már két évfolyam zárta le sikerrel a duális szakmunkásképzésben a tanulmányait, a végzetteknek álláslehetőséget ajánlott a cég.

Lesz újabb beruházás

Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary pénzügyi igazgatója elmondta, hogy 2014-ben előző évi 2,1 milliárdról 2,8 milliárd euróra emelkedett a nettó árbevétel. Adatai szerint a manufacturing árbevétel tekintetében 2013-ban országos szinten a 8. helyen állt, míg a dél-alföldi régióban az első lett.

Elmondta azt is, hogy 2015 végéig 1 milliárd eurót fordítanak új beruházásokra a kecskeméti gyárban, valamint azt is, hogy az idén több mint 5 millió euró iparűzési adót utalt át Kecskemétnek a gyár.

Milliárdos forgalom

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője a Daimler AG adatait ismertette, amely szerint 2014-ben a konszern által gyártott és értékesített járművek száma meghaladta a 2,5 milliót, amelyből a személygépkocsik száma több mint 1,7 milliót. A Daimler 2014-ben majdnem 130 milliárd eurós forgalmat bonyolított le, ami az előző évhez képest 10 százalékos emelkedés.

Ingo Fröhlich a magyarországi értékesítési adatokat is kiválónak értékelte, mert a személygépkocsi szegmensben 18,7 százalékos növekedést értek el 2014-ben az előző évhez viszonyítva: 1884 személygépkocsit adtak el, amiből 464-et Kecskeméten gyártottak.